Maléter Pál, az 56-os forradalom mártír honvédelmi minisztere, vezérőrnagya száz esztendővel ezelőtt született.
Özvegyével, Gyenes Judith-tal ma reggel váltottunk szót telefonon.
„Hívtak az M1 televíziós csatornától, hogy menjek ki a stúdiójukba. Nem mentem. A temetőbe készülök…”
„Eljut az ember odáig, hogy meghal, anélkül, hogy eltemetnék. Én 1958-ban eljutottam oda. Ami szépet és jót megkaptam az élettől, én azt addig kaptam; s adtam talán én is…
Elképesztő számomra az, hogy ma, a századik születésnapon, és már örökre, nekem mindig a negyvenéves Maléter Pál marad meg…”
Gyenes Judith így jellemezte
– korábbi beszélgetéseinkkor – Maléter Pált: „Mélyen szociális érzésű ember
volt. Imádták e beosztottai. Tudta, hogy sokuknak nehéz a sorsa, úgy gondolta,
hogy a rendszernek föl kell emelni a paraszt- és munkáscsaládokat, meg kell
teremteni a lehetőséget, hogy művelődhessenek, tanulhassanak…”
„Mivel, eperjesi születésű
révén, a felvidéki magyar kisebbséghez tartozott egykor, a hazaszeretet nagyon
erős volt benne. Ezt ő nem hangoztatta, nem volt ilyen mellverős, számára a
tettek voltak fontosak, s a bátorság, az emberszeretet.”„Tetőtől talpig úr volt. A házasságunk harmadik évében is megkérdezte otthon: megengeded, hogy a zakómat levegyem? Nekem ő az etalon, milyen is egy férj, hogy kivel lehet, az én szememben, együtt élni.”
S hogy mit élt át Gyenes
Judith 1989. június 16-án?
„Nagyon furcsa, érdekes
eufória volt. Miközben és elsősorban gyász. Harmincegy év után. De mégis, az
ember úgy állt ott a ravatalnál, hallgatta a beszédeket, s arra gondolt, hogy
most valami borzalomnak vége van, és jön valami más, új, szebb, jobb, igazabb,
igazságosabb. Ma persze már tudom, hogy a történelem nem így működik…”
2017. szeptember 4., hétfő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése