www.alon.hu
Rudolf Péter (Szentes Árpád), bár basáskodó falusi jegyző, a mindenkori oligarcha/despota: Sztálin, Hitler, Mussolini, Rákosi meg Putyin és csatlósa Török Ferenc 1945 című filmjében.
Ifjabb s korosabb honi művészek fogták meg egymás kezét – politikai hovatartozástól függetlenül -, hogy világgá kürtöljék, belénk plántálják: nem hagyhatjuk, hogy zsarnok s pribékhada, kollaboráns serege (gy)alázzon bennünket. Lázadjunk. Kergessük el a gátlástalan gengszterhadakat.
Szántó T. Gábor történetének (saját novellája alapján ő és a rendező írta a forgatókönyvet, dramaturg Esztergályos Krisztina) egyetemes erejű cinemájában a látvány Rajk László érdeme, Ragályi Elemér operatőr képei szintúgy világklasszisok. Szemző Tibor zenéje úgy kortalan, hogy mégis a mai zaklatottságunkat is lükteti megkapó jiddis elemekkel. Zányi Tamás /A Saul fia/ hangmester a csendek virtuóza (paradox vagy sem). Barsi Béla vágása szuggesztív, súrolja a tökéletest. Párját ritkítóak a szereplők, bár skiccekre adatik „csupán” lehetőség. Leszámítva a már említett Rudolf Pétert, aki elegendő időt, s teret kap arra, hogy a nép felett basáskodó Döbrögit faragja ki magából. A gazságban legfőbb szövetségese egy érdekperszóna, aki bárkit kész feljelenteni, kirabol(tat)ni. Ismerős. 896 óta. Szirtes Ági zseniális. Nagy-Kálózy Eszter más dimenziókban menedéket kereső jegyzőfeleségként ívódik belénk. Szarvas József, a számító némber férjeként bábfigura, ám benne mélyen csak-csak ott a lelkiismeret hamuja. Nem is marad soká e világi életben. Székely B. Miklós kocsisa (Suba Mihály) Kárpát-medencei lét-tükör. Nagy Mari (Juli néni) szintén mindent tud sanyarú sorsunkról. Mi meg kapiskáljuk, momentán az 1945-ből, hogy a klérus sincs mindig /finoman szólva/ a helyzet magaslatán (Gados Béla a plébános.)
Sámuel Hermann és fia, Angelus Iván s Nagy Marcell /a Sorstalanság Köves Gyurija/ jelenléte megrendítő. 1945 augusztusában érkeznek a faluba. Temetni jönnek. Elhurcolt hit-testvéreik, kisdedek, ifjak, korosabbak megmaradt tárgyait hozzák haza gőzmozdony vontatta szerelvény /posta/vagonjában. Két ládában. A vasútállomás és annak főnöke (Znamenák István) a Szigorúan ellenőrzött vonatok /1966, Jiri Menzel/ hangulatába röpít.
Mi másra is asszociálhatnánk /marha/vagonról: hatmillió földlakó társunkat – köztük hatszázezret a mieink közül - semmisítettek meg a nácik és hordáik.
A községben futótűzként terjed apa és fia érkezésének a híre. Akinek köze volt zsidó barát, szomszéd, falubeli feladásában, elhurcolásában, vagyona megkaparintásában, vagy, mert „csak” közönyös volt, megretten.
Sokan bűnösök.
Jó fél nap – a Savaria Filmszínházban: kilencvenegy perc – alatt szemünk előtt egy egész ország. Hogy mi mindenre voltunk, vagyunk – leszünk? – képesek!
„Ássunk!”, utasítja Suba Mihály a község izraelita temetőjében fiát (Somhegyi György), mellettük a végtisztességet celebráló apa s fia. A felszólítás ránk is vonatkozhat: alaposan ássunk önmagunk legmélyére, nézzünk szembe velünk, számoljunk el saját, majd egymás tetteivel. A múltat nem lehet sem eltörölni, sem elfe(le)dni. Nem úszható meg a felelősségre vonás(unk) sem.
A jegyző fia világgá megy, talán Párizsba (Londonba? – szp) ebből a korrupt tákolmányból, a maradók pedig: beintenek a briganti(k)nak.
Eddig és nem tovább!
Az 1945 remekmű. Nem lepődnék meg s igen-igen örülnék, ha ott lenne az Oscar-díjra jelöltek ötös fogatában!
Inspirál arra is – politikai hovatartozástól függetlenül -, hogy (megint) fogjuk meg egymás kezét 2017-ben, 2018-ban, 2019-ben. Nincs más út. Kergessük el együtt a basáskodó kényurakat, zsarnokokat, despotákat. Egyszer s mindörökre.
2017. április 25-26.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése