2017. január 19., csütörtök

Az ötödik pecsét a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban - Bátorságszérumot csöpögtet belénk

www.alon.hu

Mi múlik rajtam? Ha már éppen errefelé portyázok világűri kalandozásaim során.
Például ne hagyjam szó nélkül, ha valaki/ke/t megfélemlítenek, megaláznak, gyötörnek, meghurcolnak. Kirekesztenek. Ha bárki/ke/t le akarnak radírozni, mert: csak.
Mindig van választási lehetőségem. Patkánybérenccé válok, vagy sem.
Sánta Ferenc Az ötödik pecsét című művét 1976-ban álmodta filmre Fábri Zoltán. Amíg létezik cinema e földtekén, addig hat ez az alkotás, amely a saját felelősségemet boncolgatja.
Öt férfi cserél eszmét egy csendes zugban – kocsmában - a vészkorszakban. Elegük van a vezér és bandája sátáni aljasságaiból. Kritizálják (ha csak egymás/maguk között is) a rendszert. Persze félnek, nem merik fölemelni szavukat nyilvánosan. Nem állnak ki az üldözöttekért, nem lázadnak fel az ember(i)ség védelmében.
Ki-ki egy feladványon morfondírozik: a következő életében (ha van/lenne ilyen) teljhatalmú zsarnok avagy megalázott rabszolga lenne-e? Feketén-fehéren. Árnyalatok nélkül. Vegytisztán. Totálmocskosan.
Ilyenformán persze eldönthetetlen a dolog. De, ha mégis…
Az öt úgymond kisemberből egy - spicli. Nem túl rossz arány(?), „mindössze” húsz százalék.
A torzlelkű tömlöcbe juttatja a másik négyet.
Verik s porig akarják zúzni, alázni őket. Ha megütn/én/ek egy megkínzott, már félholt ellenállót, s ez által maradék önbecsülésük is megsemmisül: hazamehetnek.  Ha nem, halál fiai. A négy férfiből három képtelen meglendíteni karját-kezét, a lázadást, a halált választja. Egy meglegyinti „Krisztust”, aztán mehet Isten hírével. Ám ő sem kollaboráns, merthogy valójában embermentő; odahaza saját és befogadott – zsidó – gyerekek várják. Az életük az ő létén múlik.
Zalaegerszegen, a Hevesi Sándor Színházban Hamvai Kornél alkalmazta színpadra Sánta Ferenc remekművét. Csiszár Imre rendezte. Fantasztikusan. Felemelőn, katarzist teremtőn.
Az órás Farkas Ignác. Azt gondolnánk, hogy a filmbeli Őze Lajos után reménytelen vállalkozás Gyurica úr bőrébe bújni. Nem így van. Amiként alkotótársai is olyan karaktereket teremtenek, melyek élnek, égnek a színen, a szívünkben. A könyvügynök Bellus Attila (a filmben Márkus László), a kocsmáros Kiss Ernő (Bencze Ferenc), az asztalos Balogh Tamás (Horváth Sándor), a fényképész Szakály Aurél (Dégi István). A színművészet olyan csodájával ajándékoznak meg bennünket, amiért újfent megérezzük, hogy teátrum nélkül lehet ugyan létezni, de…
Az ördög ideológusa-mindenese Sztarenki Pál (ez volt az utolsó filmszerepe Latinovits Zoltánnak). Elképesztő, hogy okos(nak vélt), értelmiségi(???) miképpen szolgálhatja – teljes arzenálját bevetve – a sátánt 1944-ben.
És 2017-ben? Nézzünk csak körül ezen a bolygón. Násztáncát lejti a téboly. Mert hagyják. Hagyjuk. Hagyom.
Kussolunk/kussolok.
Bátorságszérumot csöpögtet belénk a zalaegerszegi előadás.
Ránk fér ember(ség)söprő-járványok idején.
Hiszen bődületesen sok múlik rajtunk/rajtam.

                                                             2017. január 19.

 

 

 

 




 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése