Nekünk már csak pirruszi győzelem (kétes értelmű, amely nem éri meg az érte hozott áldozatokat) marad? Mifelénk júdás, mint zsák a foltját, megtalálja spion társát? Geréb, az áruló szivarral keni meg Janót, a grund őrét A Pál utcai fiúkban. Nem kell sokat nógatnia az öreget, hogy kollaboránssá váljon. Más kérdés, hogy e kétkulacsos figura ezúttal nem jut kulcsszerephez. De azért edzésben marad. Hamarosan, ugyanitt, a foghíjon épülő bérház házmestere lesz. Aki mindenkiről (megint/még mindig) mindent tud. Hány százezer spicli vitézkedik mifelénk? Geréb, Janó; a hitszegő Hegedüs hadnagy (Egri csillagok)... Csak halkan jegyezzük meg: mostanság nem kapcsoljuk-e be hangfogónkat ismeretlenek körében, idegen közegben? S öncenzúránk ébredezik Csipkerózsika-álmából.
Hát, persze, hogy könnyedén,
szíves örömest azonosulunk Bokával, különösképpen pedig Nemecsekkel Dés László,
Geszti Péter, Grecsó Krisztián zenés játékának áramkörébe kerülve a
Vígszínházban, ahol – tisztelettel jelentem - A Pál utcai fiúk szombati (november
5.) premierje szédületes siker volt. (Amiként pontosan az egy héttel korábbi
elő bemutató is.)
Telhetetlen az ember. Több és
több kell, mindig, minden jóból. Már pedig Marton László rendező és csapata,
Molnár Ferenc regénye nyomán, örökszép produkciót álmodott s alkotott meg,
aminél aligha létezik hatékonyabb szívakkumulátor/lélekmelegítő télvíz
közeledtével. Rá kell újra meg újra csatlakozni!Eggyé forr ezer ember. Nagy csenddé. Együtt hangtalanul lélegezni, vagy éppen visszatartani a levegőt, s közben körbe-körbe nézni is, hogy megragadjuk, rögzítsük a pillanatot és soha többé ne engedjük el; hát, nem ezért érdemes?
Nem játék. Nem babra megy, „papuskám”! Rólunk van szó. Maradt-e még bennünk annyi /elegendő/ tisztaság, tisztesség, érzelem, értelem, nyitottság, tolerancia, befogadó készség, emberi lényeg, hogy újra – ugye, nem merő naivitás… - közösséggé tudjunk formálódni? A szavak visszanyerjék eredeti értelmüket, a kézfogás szerződés-érvényűvé váljék megint, a szemek őszintén tudjanak, merjenek beszél/get/ni egymással, mosolyogni egymásra.
Áts Feri vörös inges csapata
olyan indulót harsog, amely behízelgő dallamú, szövege is magával ránt; ilyen a
populizmus mágneses vonzereje. Mint amikor a Kabaré című zseni-filmben
fölcsendül a kerthelyiségben az ártatlan gyermekhang, ám fokozatosan fölényes,
majd szinte féktelen, fasisztoid orkánban tör ki: mindent s mindenkit ami/aki más,
lesöpörni a Föld színéről. Brrr!
Molnár Ferenc Áts Ferije -
Józan László korrekt, érzékletes megformálásában - azonban mégsem az a
diktátor, akiből jó néhány volt/van/lesz e golyóbison, hanem megmaradt benne az
ember/ies/ség a kisebb/ségg/el szemben, s emelt fővel tud veszíteni
tisztességes csatában. Az őszinte együttérzés sem halt ki belőle. Méltó
ellenfél. Ő is mélyen gyűlöli a Geréb-féléket, a Janókat meg a „janicsár”
Hegedüsöket… Szóval ne hunyjon ám még ki, ilyen értelemben sem, a remény!
A Pál utcaiak győzelme nem
pirruszi. Hosszú távon számíthatunk rá erősítő-éltető energiájára. Amit persze
abban az értelemben is úgymond lecsatlakoztatnak, hogy a veszprémi Pannon
Várszínház 2017 tavaszára(!) máris műsorra tűzte Dés-Geszti-Grecsó létéltető,
télűző játékát. A béke-színterek – játszóhelyek - száma bizonyosan rohamosan nő
a következő években, évtizedekben. Végre-valahára egy nem kétes értelmű/értékű
diadal!
2016. november 7.www.alon.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése