2016. október 30., vasárnap

Ötvenhat fényesen ragyogjon - Török István (1930-1958) emlékére

     
Ötvenhat fényesen ragyogjon,
nem halványulhat sohasem,
őrizzük szívünkben a tüzet,
s mosolyognak ránk a csillagok.

A rátermett sárvári legényt
Győrbe a vagongyár hívta,
tudatára ébredt társaival:
tenni kell, hogy jobb legyen a lét.

„Padlássöprést soha többé,
a kis embernek lehessen szava!
Tűnjenek el az oroszok,
menjenek innen haza!”

A Nemzetőrség első embereként
a Rákóczi laktanyába ment,
meggyőzte baka sorstársait:
csatlakozni forradalmi tett!

A rádióban Bánk dalára fakadt,
„Hazám, hazám, te mindenem…”;
föllépett a tettlegesség ellen,
vétkeseket is menekített.

Munkástanács küldötteként
tárgyalt Nagy Imrével is,
ám a novemberi terror
szétlőtte az ország álmait.

Elrejtőzve sem adta föl,
terveket dédelgetett,
csakhogy ezekhez segítség
sehonnan sem érkezett.

Nem maradt más lehetőség;
közel az osztrák határ…
S jött a lágerből a levél:
„Mama, New York az irány!”.

„Drága egyetlen kis fiam,
borzasztóan hiányzol!
Képzeld, a Kádár közölte,
az amnesztiát megkapjátok.”

Az Újvilágból hazaröpült,
már a határon lefogták.
Csak egyszer láthatta a mama;
sietve ácsolták a bitóját.

’58. december másodikán
hajnalban végezték ki,
este érkezett meg a sürgöny:
e börtönben nincs több halál.

Agyvérzést kapott a mama,
nem lett már a régi soha.
Kívánságára koporsójában
örök társa fia mundérja.

Hősünk nevét utca jelzi,
posztumusz díszpolgár lett,
emlékpark idézi alakját,
örök példa maradsz nekünk itt!

Ötvenhat fényesen ragyogjon,
nem halványulhat sohasem,
őrizzük szívünkben a tüzet,
s mosolyognak ránk az angyalok.

                                 /Szenkovits Péter - 2016/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése