2016. április 30., szombat

Mindig a nagyobb kutya... Mandragóriában/Abszurdisztánban - Mandragóra: Weöres Sándor Színház, rendező: Valló Péter



Komédia szerepel a teátrum (élet)színlapján, de ez bizonyára huncutság, hiszen abszurddal állunk szemben. Valójában olyasmikről szól a Niccolo Machiavellit (1469-1527) mikro milliméternyi pontosságúan vágó szikével /zseniálisan/ átoperáló Duró Győző-féle verzió nyomán az ugyancsak halálpontos, Valló Péter rendezte előadás a szombathelyi Weöres Sándor Színházban, mint égbekiáltó korrupció, gengszterizmus, kéz kezet mos, közpénzek/uniós támogatások elsíbolása, s mindezek következmények nélkül. Sőt öndicséretbe, -imádatba mártva, csaknem mennybemenetellel megspékelve, melyek a mostani Mandragóriában/Magyarországon meg nem (sem) történhetnének. Legalábbis anélkül, hogy ekkora alávalóságokért, disznóságokért ne szabhatna ki a független igazságszolgáltatás (kapásból) több száz éves börtönbüntetést. Csakhogy nálunk ilyesmikért senki az ég egy adta világon nem kerül hűvösre, nem ül dutyiban; ez is, ugye, hogy abszurditás? Jó, komikus is lehetne a Mandragóra, ha e tájon egyáltalán az ilyesmik felüt(het)nék a fejüket, hatalmasakat kacaghatnánk is akár, merthogy tudva tudnánk, hogy a fő gonoszok úgyis elnyerik méltó jutalmukat, tehát olyan valóban nem létezhet jogállamban, hogy ne ez történhessék meg. Szóval ki lennének jó alaposan pellengérezve, meg lennének szégyenítve, irgum-burgum. No meg a történelem pöcegödrében landolnának, a színpadi süllyesztőben. S győzne – egyszer s mindenkorra – a tisztaság, a jóság, az igazság, azaz a nép hős fia.
De a mi Mandragóránkban a népről nem is esik szó, illetve csak annyiban, miképpen trenírozható ilyen-olyan magasságokból. A hátukon állva/taposva hogyan is lehet még jobban megnyomorítani szegény pára milliókat, pfuj, alantasokat, miközben dőzsöl a vezér és a siserahad. Győzelmi jelentéseiket kürtölve a világ négy égtája felé.
Mandragória/Abszurdisztán fejeként a most is elementáris Jordán Tamás – valahonnan messziről, tán az Óperenciás tengeren is túlról - nagyon ismerős figurát formáz. Olyat, amilyennel idekint, szerencsénkre, nem találkozhatunk. A mi mai valóságunkban a tömegek nem tűrnék meg maguk fölött (között) az ilyen velejéig romlott autokratát, akiről persze sejthető, hogy talán-talán, a kezdetekkor, harminc évvel fiatalabbként még lehettek őszinte pillanatai; ám az óta alaposan eltévelyedett. De ki meri/merné neki ezt megmondani? Merthogy annak beláthatatlan következményei lehetnének. Hát, nem (lenne) képtelenség, már ez önmagában?
Hartai Petra játssza – frenetikusan - a fiatal feleségét; miképpen vált ő is számítóvá, hogy ne mondjuk: már-már gonosszá? A körülmények? Könnyű (lenne) csak arra fogni. Hm. A tehetségét most is fölcsillantó Jámbor Nándor a szoftverfejlesztő mérnök „úr”, a (nevezzük ekképp is) Humbug Egészségügyi/Természetgyógyászati Világcentrum professzora. De rá tud hangolódni az aktuális trendre! Akit át lehet, azt át kell vágni, sutba az erkölccsel, tisztességgel, mindennel, ami érték az emberben, ha így tudok, lehet boldogulni. Végül is patkányt „fejek meg”, akkor hát, az, ugyebár, bocsánatos bűn – jeligével. Az ezúttal is remek Balogh János a társa-asszisztense a gátlástalanságban.
Az újfent úgymond telitalálat Orosz Róbert hozza azt a típust, aki képes tövig benyalni urának-parancsolójának, kizárólag a saját boldogulásáért. Az ilyesféle firmáknak, jómadaraknak „köszönhető” leginkább – ez is, enyhén szólva, groteszk -, hogy egy elnyomó rezsim élhet és virulhat. (A "Szebb jövőre" üríti sikerpoharát; a nagy úristen/!/ mentsen meg bennünket tőle/tőlük egyszer s mindenkorra!)  A káprázatos Csankó Zoltán plébános és a vezír-anyós, a mindig kitűnő Bálint Éva közötti alku/aktus a gyóntatófülkében: elképesztő. Bődületes. Nem tudom, ki miképpen van bizonyos felismerések bevillanásakor?! Egyszer csak valami melegségfolyam indul alá a szem sarkából; te jó ég? Mondjátok, hogy ilyen nincs? Illetve, ha mégis, az tényleg csak Abszurdisztánban fordulhatna elő, vagy még ott sem!
Ez az egész Mandragóra – Machiavellitől Duróig, Vallótól Weöres-társulatig – maga a képtelenség. Kitaláció. Úgy, ahogyan van. Teljességgel abszurd.
Bár igaz, valahol színház – az egész világ…

                                                                       2016. április 30.

 

 

 

 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése