2016. március 7., hétfő

Koncz Zsuzsa: 70! - Hidak egymáshoz


Harmincadik nagylemezének (Miért hagytuk, hogy így legyen?) bemutatóján, 1999 szeptemberében az egyik budai plazában Szabó István Oscar-díjas filmrendező ekképpen méltatta a ma hetvenéves Koncz Zsuzsát (1946. március 7.):
„… A gimnazista lány, majd joghallgató, később felnőtt asszony, aki, nem is tudom már hány éve, énekel helyettem, s tudom másoktól, helyettük is, és én titkokban vele énekelek, mi titokban vele énekelünk. Nem tesz ő semmi mást, mint tisztán, világosan, játékos kedvvel és elszántan, őszinte érzelemmel énekli érzéseinket.
Az arca, amióta nézem, nem változott. Talán az érzelmei, az elszántsága, a hangjának tisztasága nem változott meg. S ez látható az arcán, a tekintetében, a mosolyában, mely titokzatos, de csak azért, mert szeretnénk megfejteni az énekéből áradó energia forrásának titkát.”

2000 télelején a szombathelyi MSH-ban pedig együtt fohászkodtunk Zsuzsával azért, hogy adjon az Isten szerencsét, megfogadtuk ismét, hogy a királyé nem leszünk – nem fekszünk le a hatalomnak -, nem vágunk ki, de nem is engedünk kivágni minden fát.

2007 novemberében (ugyanott) így morfondíroztam: „Mióta is társunk már ez a leány, asszony; nővérünk, útmutatónk, biztatónk, s arcunkat, lelkünket simogató – amúgy nagyon is a földön járó, mégis – jelenség? Évjáratunk függvénye. 1962 óta generációk sora hangolódik rá üzeneteinek vételére…”

1994-ben arra kértem, értelmezzen fogalmakat. Íme, ezek közül néhány az ő olvasatában.
Demokrácia: „Nem találtak ki nála jobbat. Nincs benne gyakorlatunk, nincs előtanulmányunk. Türelem kell hozzá, hogy mindenki megtanulja. Valakinek ez könnyebben megy, másnak nehezebben.”
Egyéniség: „Mindenkinek van. Egy olyan világot kívánok, ahol mindenki tudja teljesíteni azt, amire született, előjön belőle az, ami benne lakik.”
Hatalom: „Sokakat megváltoztatott, akik a közelébe kerültek. Keserű lecke. Legalább módja lenne a világnak arra, hogy megválaszthassa, kik legyenek azok, akik hatalmaskodnak rajta.”
Jövő: „Nem lesz könnyű. Ellentmondások… De ezt tudjuk. Harcra születtünk.”
Panama: „Ezen a tájon mélyen gyökerezik. Mikszáth erről nagyon sokat tudott… Ma miért lenne másként?”
Szabadság: „Az igazi szabadság, ami ezen a földön megtalálható, az belül lakik. Bizonyos mértékig még diktatúrákban is funkcionálhat. Sok mindenen átsegítheti az embert.”

2002 novemberéből: „Emlékszem, a kezdetek idején néha arról beszélgettünk, még pár évig elzenélgetünk, de utána abbahagyjuk, mert addigra nagyon öregek leszünk ehhez. És látod, még mindig tart, még mindig érdekel, izgalmas; még mindig örömmel tud eltölteni, ha egy CD-m elkészül, és a kezembe veszem.”
„…ezt megelőzően kertész voltam, most meg hídverő lettem. Kellenek a hidak egymás felé. Egyedül nem megy, és egymás nélkül sem fog menni; aki kirekeszt és elválaszt, az előbb utóbb egyedül marad.”

Drága Zsuzsa!
Boldog, boldog, boldog Születésnapot! Milliószor puszilunk – millióan!!!

                                           2016. március 7.

 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése