(alcím) A pult mögött állva kísérte
végig egy egész falu generációinak életét. Megélt sok mindent, de Balázsfaluban
„Anna örök”.
nyugat.hu
Szenkovits Péter
„Az évek jöttek, mentek…”,
kezdi Juhász Gyula Anna örök című versét. A mi Annánk esetében ekképpen igaz: az
évtizedek jöttek, mentek, az Apátistvánfalvához tartozó Balázsfalu községrész
vegyesboltjának megnyitása, 1966 februárja – azaz pontosan félszáz esztendő -
óta Doncseczné Németh Anna áll a pult mögött.
Cédulával a kezükben érkeztek
a Szentgotthárd és Vidéke Áfész boltjába a mindenkori aprócskák, hogy az
önállósodás rögös útján megtegyék első lépéseiket: ők már tudnak egyedül
bevásárolni!
Anna néninél (nekik az marad
máig s mindörökké) megérezték az otthonosság) melegét. A dicséret kijárt nekik
a boltban, utóbb pedig - a megpakolt szatyrokat hazacipelve - odahaza is. Lehet-e
ezt valaha feledni?
A legidősebb generációkból
álló vevőkör sem csak a mindennapi betevőért jár(t) Annuska boltjába. Itt meg
lehet – egyenesen: szabad – osztani a gondokat-bajokat, de az örömöket is.
Ama bizonyos 1966-os februári
boltnyitó (pénteki napon volt, 14 órakor) máig emlékezetes. A tanács építtette
az üzletet, s talán nem meglepő: azon a telken, amelyet az akkor huszonkét éves
Anna szülei adtak ajándékba.
Addigra már a Németh család
is megjárta a hadak útját. Még 1952 májusában történt, hogy az ávósok – mivel
kuláknak bélyegezték őket - dörömböltek a házuk ajtaján. Mindössze egyetlen órát
adtak a pakolásra, aztán irány Szentgotthárd! Ott bevagonírozás; Közép-Kelet-Európában,
s ez mélyen szomorú, hagyománya van az ilyesminek… Az alföldi Lászlómajorban
kötöttek ki; összezsúfolták őket más családokkal. S bár Anna már iskolakorú
volt, mégis „otthon” kellett maradnia naphosszat öccsével együtt.
Később visszaszállították
őket a Dunántúlra, Vépre; ott már szabad volt tanulnia. A forradalom idején
jöhettek haza, a régi házba. Anna (a kényszerű csúszás miatt) tizenöt évesen
végezte a nyolcadikat, majd néhány évig a szüleinek segített.
A boltnyitás előtt – 1965
októberétől – a nem messzi máriaújfalui áfész-boltban tanult be, miközben a
szombathelyi „MESZÖV-iskolában” kereskedelmi-vegyesbolti eladónak készült.
Kapuváron vizsgázott, de akkorra már javában bejáratta a balázsfalui üzletet.
Reggelente hol biciklivel,
hol meg busszal igyekezett hentesáruért Szentgotthárdra, hogy nyitásra
visszaérve legyen mitől választani az embereknek.
„Ügyesen be tudott szerezni
mindent, ami csak kell egy háztartáshoz. Bárki, bármit kért, megrendelte, nem
kellett sehová se menni”, dicséri Annácskát az egyik törzsvásárló, Mesics
Sándor. „Vagy harminc éve mosógépet, centrifugát, porszívót is ő intézett”.
„Vasárnap és hétfőn szünnapja
van, ám csak papíron. Még akkor és akár sötétben is fut le a fönti, innen nem
messzi lévő házából, ha valakinek gázpalackra van szüksége”, jegyzi meg sógornője,
Némethné Margit.
Számítógépe ma sincs
Annuskának (jó-jó, a pénztárgépe természetesen „NAV-osított”, azaz a nagy
rendszer része…), az internetet hallomásból ismeri. Mobilt már régebb óta
használ ugyan, de jobbára a vonalason keresik meg az üzletkötők azzal, miből,
mikor, mennyi árura van szüksége?
Annuska többször is
kiérdemelte a kiváló dolgozó kitüntetést, melynek valójában ő maga fémjelzi a
rangját. A boltja is sorra-rendre megkapja a nívós minősítést.
1979-ben férjhez ment. Babát
vártak. Halva született a fia.
„Üzentek a vevőim, jöjjek már
vissza, itt s velük jobb lesz nekem. Igazuk lett. Nincs köztük olyan, akivel ne
találnám meg a hangot. Kedvesek, jók az
emberek. Ez a bolt nem ’csak’ munkahely, menedék is egyben. Mondhatni:
frissítő.
A férjem utóbb már csak, mint
vásárló járt ide… A szüleim meghaltak, öcsémet tizenöt éve tüdődaganat vitte
el. Engem a bolt segített át a nehézségeken. A keresztgyerekeim s az övéik az
én családom. Mindenben számíthatok
rájuk. A ház körüli teendőknél is.”
Annuska maga a derű, mosolya:
napfény. Még a legszürkébb februári hétköznap is, amikor vigasztalanul
szemerkél az eső a környező dombokon, hajlatokon.
„Egyszerű, barátságos.
Egyenes, nyílt: nem rejti véka alá a véleményét”, jellemzi főnöke, Hetényi
Miklós, a Szentgotthárd és Vidéke Áfész elnöke. „Ötven év ugyanabban a boltban,
ez szinte hihetetlen. Még cégtáblát sem kellett cserélni. S számára nem a pénznek,
hanem a munkának van becsülete. Etalon!”
„Szép volt, jó volt, de elég
volt”, mosolyodik el Annuska. Szemében huncutság: „Tanítom ám be az utódomat, a
huszonnégy éves Némethy Jankát! Nem, nem fogok unatkozni otthon. Ott van a
kert, no meg Szamanta, a kutyám! Őt is úgy dobták ki a boltnál, mint korábban
Hektort, meg a többit is. Mindig befogadom őket.”
Ahogy a falu is befogadta Annuskát
a szívébe. S ahogy Juhász Gyula az ő Annájáról írta, mely minden bizonnyal a mi
hősnőnkre – s talán a bennünket megtartó örök Anná(ink)ra - is rá illik: „élsz
és uralkodol örökkön. Ámen”.
nyugat.hu
2016.
február 21.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése