1957. Miért/miben lenne más
dátum, mint a többi? Hideg, háború. Hogy valaki éppen akkor születik; na, és?
Kellett akkortájt is optimizmus a gyermekteremtéshez. Akárcsak ma.
2015 esztendővel ezelőtt,
Krisztus földi küldetésének pillanatában nem szükségeltett némi derűlátás?
Ámbár erősen valószínű, hogy az Örökkévaló pontosan
tudhatott/láthatott/érezhetett előre és utólag is mindent, de mindent. Mégis,
illetve mindezzel együtt útjára bocsátotta a Gyermeket. Mi, halandók viszont
csak kapiskálunk múltról, jelenről, jövőről. Huszonegyezünk a XXI. században (is).
Steven Spielberg /1946.
december 18., Cincinatti, Ohio, Egyesült Államok; háromszoros Oscar-díjas –
eddig/ Kémek hídja című amerikai filmdrámája mindnyájunkról szól. Így hát rólam
is. Nem kertel, a szemembe néz, s úgy kérdezi meg (azt is): fiacskám, hogyan is
állsz/viszonyulsz te az egyre nagyobb méreteket öltő menekültáradat miatti –
persze, a berlini bel-német határ lezárására való/alkalmas/használatos -
szögesdróttekercsekhez?
1961 augusztusa – 1989
novembere.Hja, igen. Rémlik.
Az alkotmány szent és
sérthetetlen. Mindenkire vonatkozik. Nem csak a brancsra (már az, amit nem a
kompánia fabrikál), s nem csupán az állampolgárainkra, hanem a menekültekre, a kém,
a terrorista gyanúsakra éppúgy - száll síkra/áll ki mindezért James Donovan mester-ügyvéd,
akit Tom Hanks állít elénk példának/eszményképnek, igazodási pontnak. Makulátlansága,
haj(lí)thatatlansága veszélybe sodorja saját magát, családját, egzisztenciáját…
Minden ember egyenlő.
Punktum. Ha ezért e hitvallásért/nézetért, létünk lényegéért, az igaz(ság)ért/igazunkért
/haza/árulónak titulálnak is (most éppen – megint), hááát, legyen…! Mégsem
engedhetek jottányit sem. Pontosan ti értetek nem/sem. Ha ezt most (még) nem is
értitek/érzitek, akkor sem.Majd egyszer, talán megsejtitek/értékelitek.
Tom Hanks /1956. július 9. –
Concord, Kalifornia, Egyesült Államok/ a harmadik Oscart is megérdemelné
Donovanért. Saját magáért. Meg amiképpen kihozza belőlünk/belőlem minden idők
egyik legdelejesebb, legmágikusabb, ránk/rám leginkább hatni tudó
celluloid-fejedelme, Spielberg: a Jót. Ahogyan érdemes.
Spielberg/Hanks: thanks!Amikor James létveszélyes küldetésekor – híd-szerepben - fölhívja Berlinből feleségét, Maryt, Amy Ryan is olyan, amilyennek lennie kell(!), s a telefonfülkében (persze, angliai pisztrángozást füllent) „odadobja”, hogy a gyerekeknek talán nem is hiányzik… Huj! Akkor úgy a (leg)belső ereszcsatornáink elkezdenek funkcionálni (nem először s nem is utoljára); a jó életbe! Aztán amikor a két világ(t)rend(etlenség) egy picurka – neki, igenis neki köszönhetően! – tűzszünetet tart a fagyos hadifolyamban, s rájön a család, a haza, a világ, hogy James/apa értük is tette/teszi azt, amit…
A szovjet kém(gyanúsított)ként (Rudolf Abel) Mark Rylance /1960. január 18. – Ashford, Egyesült Királyság/ nem mellékesen a másik főszereplő (jó, fából vaskarika) epizodistaként. A halálbüntetés – amitől Donován, nevezzük egyszerűen csak így: karakánsága menti meg – kardja lóg a feje fölött (képzavar, tudom, de…), arra a legtermészetesebb felvetésre, nem fél-e, azt feleli, hogy attól vajon (nem egészen pontosan idézem), jobb lesz-e/lenne-e neki (mármint ha félne)…?
Én, te, ő, mi, ti, ők.
Valamennyien fontosak vagyunk.
Külön-külön.
S együtt-egymásért meg igazán.
Viseljük – kérem, tisztelettel: elegánsan - a sorsunkat a XXI. században is. Emelt fővel huszonegyezzünk, húzzunk rá még egy lapot, bátran, nyugi; (ha) nekünk már úgyis egál (minden mindegy is lenne).
Ám: az ébredő boly(on)gó társainknak, s hazafiaknak, gyermeke/in/knek…
Ugyebár/nemdenem?!
2015.
december 29., kedd
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése