2015. július 22., szerda

Találkozás Törőcsik Marival - Velem, 2015. július 22., szerda


Hogy milyen hazánk első számú – nem, nem túlzás: minden idők legnagyobb sikerű – színésznője az idei esztendő egyik (ha nem a…) legforróbb napján?

Fantasztikus. Kendőzetlen, természetes és mégis misztikus (is).

Eggyé vált a sorsával, pályája az életével, az, aki s ami: igazodási pont.

Amíg hallgatjuk – Benkő Sándor fotós kollégámmal - kertjében halálpontos helyzetértékelését országról s világról, azon is töröm a fejem: vajon miért ne lehetne már életében alapítani egy olyan – alighanem az egyik legrangosabb – díjat, amit Róla nevez(het)nén(e)k el, s amit csak a legeslegjobb (még szép!) honi s külföldi teátristák/filmszakemberek vehetnének át évente (igen-igen sokáig) Tőle.

A szeme (is) nemcsak, hogy patyolattiszta, hanem szennyezetlen/elegyítetlen óceánok millió-millió éves hasonmása. Mégsem csak úgy a semmi felé tart a benne megmártózó, hanem a létezés keveretlen közegében lebeg. Átalakul. Tisztul. Világosodik. Fényesedik.

Vajon tudjuk, érezzük-e istenigazából, hogy mekkora kinccsel is ajándékozott meg bennünket vele a teremtő? Ha föl teljességgel nem is fogható a géniusza, ám kisugárzása valamennyiünket átkarol, átölel; segít bennünket olyan dimenziókba is emelni, ahol a legfontosabb találkozások nem kikerülhetőek, legelsősorban is – önmagunkkal.

Bárkit is jelenített meg az elmúlt (pontosan) hat évtizedben, azok mi voltunk, földönfutók, máskor meg baktatók, araszolgatók sem, ezen a labdacson időzők (vajon hányadszor?), akik igyekeztek/igyekeznek megfejteni a létezés(ük) titkát, amiről Törőcsik Marinak több mint sejtései vannak. Igen-igen, hát, ilyenfélék, olyanformák is vagytok/vagyunk!

Te jó ég, hiszen én eddig erre nem is gondoltam, s az érzéseim, a lát(om)ásaim színskálája szintúgy meghatványozódik; ennyiféle lennék/vagyok én magam? Jééé! Akkor, hm, a többiek szintúgy; én, te, ő, mi, ti, ők?! Éppen elérkezett az idő, hogy – végre-valahára - meglapogassuk egymást. Nem, ne szégyelld komám(asszony), hogy egymás föltalálói lettünk/legyünk; a szolidaritás/közösségvállalás színpadi/filmbéli megfeleltetői „idekint”, emberterepen valamennyien lehetünk, és leszünk is, ha olyan mesteri/művészi kompozíció mossa át minden ízünket, melyből Törőcsik Mari asszonyi, emberi lénye(ge) ragyog felénk/belénk. Bivalyerővel, de nem letaglózóan.

Makró gyorsaságú lét ugródeszkák rezdülése/rezonanciája elröpít bennünket (lássunk csodát!) a ma már szinte kuriózumnak számító – valóságba. Hiszen eredendően erre születtünk, ekképp s itt van dolgunk, feladatunk, küldetésünk.

Testünk itt s így – szinte (ha engedjük! – s miért ne tennénk?) automatikusan, de korántsem mechanikusan - engedelmeskedik derék/jó lélek s bölcs szellem hívó szavának. Fantasztikus/misztikus erőktől is pártfogolva/patronálva, ám kendőzetlenül – Törőcsik Mari nyomán: valóban szabadon -, természetesen.

                                                                                                 (Betűt vetve: Harasztifaluban)

 

A születésnapos Törőcsik Marikával (1935. november 23.) készített életinterjú - Benkő Sándor portréival - ősszel jelenik meg nívós folyóiratban Tudjunk szeretni címmel, s akkor tesszük fel a teremtuccse "hasábjaira" is (szp).
 

 

 

 

 

                                                

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése