2015. április 6., hétfő

…de szabadíts meg minket a Kossuthkiflitől/autokráciától, ámen! – Ne adjuk fel a reményt…

Cinkosságot vállaltam a Kossuthkiflivel. Hm. Nem kellett volna.
Ráadásul még pénzt is kaptam érte.
Két napig statisztáltam Kőszegen (2013-ban); érsekújvári magyar (tömeg)embert „alakítottam”, napi – ha jól emlékszem – (nettó?) hat-hatezer forintért.
Hajlandó vagyok visszafizetni ezt az összeget a Magyar Államkincstárnak. Bízom abban, hogy mindenki más is levonja a szükséges következtetéseket a „kétharmad részben már sugárzott tévésorozat” csúfos kudarcából/bukásából.


Kornai János világhírű közgazdásznak U-kanyar Magyarországon című, az Élet és Irodalomban - 2015. április 3-án - megjelent tanulmányából idézünk (a cikk angol nyelvű változatát a Capitalism and Society című folyóirat közölte):
„A másik fontos példa: hogyan telepszik rá a politikai hatalom a sajtó, a tévé, a rádió és más hírközlési eszközök szférájára. Nem kisebb dologról van itt szó, mint a ’negyedik hatalmi ág’ függetlenségéről, az igazi demokráciákban működő egyik legfontosabb fék és ellensúly szabadságáról. Az Európai Unió illetékes szervei és a nemzetközi sajtó hosszú időn át azt firtatták, hogy nem túlzott-e a központilag kinevezett médiahatóság jogköre. Végül kiigazították a médiatörvény néhány előírását. A kritikusok ezt győzelemként könyvelték el. Orbán Viktor és munkatársai azonban pontosan tudják, hogy ez irreleváns. Ami igazán számít: saját embereiket állították az állam által finanszírozott tévécsatornák és rádióállomások élére, akik azután tisztogatást hajtottak végre a személyzetben, és valamennyit a kormányzati propaganda szócsöveivé alakítottak át.”

Kornai János értekezéséből egy korábbi passzus: „…mind több kérdésről a legmagasabb szinten döntenek. Kialakult és megszilárdult a vertikális hierarchia piramisa; csúcsán a legfelsőbb vezérrel, alatta a neki alárendelt, általa saját kezűleg kiválogatott, neki feltétlen lojalitással tartozó fő emberekkel. Ezt követik, felülről lefelé haladva, a piramis következő, majd az ezután következő szintjei…”.

Alant: „Az uralom egyre erőszakosabban próbál elterpeszkedni. Szerencsére van szép számmal író, költő, zenész, filmes, képzőművész, tudós, tanár, szellemileg független értelmiségi, aki nem hagyja magát megfélemlíteni, sem pénzzel, kitüntetésekkel megvásárolni, és megvédi szellemi autonómiáját.”

„.. a mai kormányzat saját kezűleg kiválasztott néhány embere megbuktathatja a következő kormányt.
Mindebből logikusan adódik a következtetés: igen nagy az esély arra, hogy a kormány parlamenti választásokon nem váltható le. Ebben az értelemben a kialakult helyzet majdnem irreverzibilis. A történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy autokráciáknak többnyire csak a rendszert alapjaiban megrázó ’földrengés’ vet véget.”

„Mi történne akkor, ha valamelyik jövőbeni választáson a Fidesznek nem jönne össze a parlamenti többsége? Vajon nem lennének-e hajlandóak koalícióra lépni a szélsőjobbal? Van rá történelmi precedens: a weimari demokrácia végóráiban a mérsékelten jobboldali-konzervatív párt koalíciós kormányt alakított Hitler pártjával; együtt megvolt a parlamenti többségük.
Ugyanakkor nem zárható ki egy kedvező forgatókönyv megvalósulása sem. Hátha rendeződnek az ellenzék, a pártok és civil mozgalmak sorai? Hátha új politikai csoportok és mozgalmak jelennek meg és milliókat hódítanak meg? Hátha a demokratikus erők jövendő vereségeit szinte garantáló választási szisztéma ellenére mégis fordul a kocka?
Ne adjuk fel a reményt.”
(Kornai János: U-kanyar Magyarországon - ÉS, 2015. április 3.)


Elegünk van, elég volt a Kossuthkifli(k)ből!
Egyszer s mindenkorra.
Ne hagyjam magamat, ne hagyjuk magunkat lekenyerezni/lekossuthkiflizni; cinkostársak tovább ne lehessünk/ne legyünk/nem leszünk!
„… ne végy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, ámen.”

                                                                                                                 2015. húsvéthétfő


                     www.alon.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése