Zűrzavaros időket élünk Európában, a kontinens közép-keleti
régióiban meg főleg. Ki ne tudná? Jó, jó: vannak néhány százan-ezren, akiknek
fenékig tejföl, mások – milliók – megnyomoríttatása árán viribülhetnek. Még egy
ideig. Ám ez bődületes, szóval: mélyen igazságtalan, s erről nem szabad
hallgatni, még inkább, bűn nem tenni ellene. Kinek-kinek éppen élete adott
színterén. Akár színház-terén. Másképpen: mindenkinek megvan a saját felelőssége
abban, miképpen küzd a társadalmi gazságok ellen. Nincs mese.
A hatalom természetrajzáról, az egyén jellemének úgymond -
enyhén szólva - hullámzásáról, a talpnyaló brancs patkányosodásáról talán még
időszerűbb (lenne) szólni, mint valaha. Meglehet éppen ezért is előzte/előzi
meg akkora várakozás a néző-bensőben Székely Csaba Vitéz Mihály című művének
ősbemutatóját. A szombathelyi Weöres Sándor Színház pályázatán díjat nyert
darab azonban – a szándék ellenére – se nem igazán komikus/ironikus/groteszk,
se nem történelmi, se nem tragédia. S messze-messze nem (világ)klasszis…!
Számomra legalábbis: zavaros és kusza. Engem ezúttal nem
találtak meg/el – ilyen-olyan célzások sorozata, sőt zuhataga ellenére sem - a
fentebb említett témákkal kapcsolatos üzenetek. A nemjóját!
Vajon milyen lehetett a többi 172 pályamunka, ha éppen e
mellett voksolt a bíráló bizottság? Rejtély. Vagy: miért nem lehetett
eredménytelenséget (ki)hirdetni, hogy köszönjük, de majd legközelebb, mert/hiszen
ezt Weöres Sándor sem venné zokon odafönt, gyermekien mosolyog(na): kedveseim,
hagyjuk most ezt az egészet a csudába (születésnapom ide vagy oda); vegyetek
elő inkább valami mának/máról (is) - hitelesebben - szóló klasszikust; aztán
gyűjtögessetek még ihletet, létanyagot, illesszétek/forrasszátok bravúrosan
kerek egésszé… Miközben égi (soros) cirmosát simogatná, szelíden/szeretettel.
Álarc mögé lehetne bujtatni ugyan a nézői fintor(oma)t, de miért
is tenném; érted dünnyögök, nem ellened! Miközben konstatálhatjuk, hogy
valamennyi szinten irdatlan energiák mozdulnak meg, Béres Attila rendezőtől
Horesnyi Balázs díszlettervezőig, a címszereplő, amúgy pazar Bajomi Nagy
Györgytől a fantasztikus/csodálatos Németh Juditon át az elbűvölő/tehetséges
Edvi Henriettáig. Hiába kisugárzó mindig Csonka Szilvia (istenem, hogy mi
mindent el kell viselnie most – neki is!), a jó Szerémi Zoltán alappillér, elképesztően
remek színész Mertz Tibor, tartóoszlop Szabó Tibor is, Vlahovics Editnek végre
már papírja – Aase-díja!!! - is van arról, hogy bizony: hivatást ilyen
alázattal szabad/érdemes gyakorolni e földi pályán – Angela Merkel-ábrázolása
telitalálat -; és sorolhatnánk a többieket, színfalakon innen és túl.
De mi tévő legyen egy teátrumi közösség? Abból a kottából
kell fújnia/játszania, amit eléje raknak/pakolnak. Persze, azért a néző csak-csak
el tudja viselni (megedződött az élet színpadán), de azért fáj; mert kár!
Ezekben a zavaros, zord, zűrös időkben még inkább
szükség(ünk) van/lenne valódi, érvényes, kikezdhetetlen kapaszkodókra,
inspirációkra, megerősítésekre e törékeny geopolitikai térségben.
www.alon.hu szp
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése