2015. január 31., szombat

Elhunyt Gordon Zsuzsa, a Budapesti tavasz Jutkája


Szombaton délelőtt elhunyt Gordon Zsuzsa kétszeres Jászai-díjas, érdemes művész, aki a Budapesti tavasz (1955) Jutkájaként írta be magát a filmtörténetbe.

Édesapjához, dr. Gartner Pál ideg- és elmegyógyász professzorhoz is járt kezelésre József Attila, aki kisgyermekként az ölébe ültette, s szavalta neki a „Brumma, brumma, brummadzát”. Később a művésznő József Attila-estjével bejárta az országot.
Gordon Zsuzsa pályája Pécsen ívelt föl, Szendrő József igazgatása alatt, majd a Vígszínházban jeles partnerekkel hozta össze jó sorsa. A Radnóti Színházban a legkedvesebb művésztársa Darvas Iván volt, aki a Metamorfózis című darabban rendezte őt.
Számtalan tévé- és játékfilm sikeréhez járult hozzá. A Budapesti tavasz Jutkájaként (1955) örökre beírta nevét az európai filmtörténetbe. Nagybátyja, Szöllősi Endre (1911-1967) szobrászművész hagyatékának jelentős részét a Szombathelyi Képtárnak adományozta. Tavaly, a holokauszt hetvenedik évfordulóján beszédet mondott a hazánkba érkezett német fiataloknak, akik – náci – nagyszüleik rémtetteikért kértek bocsánatot. Gordon Zsuzsa – 2013-ban – botlatókövet (Stolpersteine) rakatott le Budapesten, annak a háznak a bejáratánál, ahonnan 1944. november kilencedikén elhurcolták édesanyját, Szöllősi Magdolnát. Hitet tett amellett, hogy aki elolvassa a réztáblácskán lévő feliratot „az jobb emberré válik”.

              www.alon.hu                                                                             Szenkovits Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése