Honnan veszik „ezek” a bátorságot, hogy belevágják a
képünkbe: lányom/fiam az eddig (amúgy alig) használatos kobakodat, szívedet minden
tartozékoddal – az egész kisstílű, nyamvadt, silány, katasztrofális életeddel –
együtt hajítsd ki csak szépen az univerzum szemétdombjára; habár az
űrkörnyezet-szennyezés is büntetendő cselekedet, de egyszer az életben legyen
vér a pucádban és igenis: lomtalaníts, ne lapíts! Ha nem marad belőle(d) semmi,
no, az már valami. Jobb a nulláról indulni, mint mínusz akárhány millió a köbönről
- tudom is én micsodáról - további visszavonulási parancsokat kiadni/hajigálni.
Lovasi András és kiscsillagos csapata a szombathelyi Weöres
Sándor Színházban élet házifeladat-készít(tet)éssel hozakodott elő.
Pimaszság/galádság; hévégi estén főképp. Ráadásul az a szombat esti lány,
Németh Juci is a katedrán; álljon meg már a (gyász)menet!
Nevezhetnénk persze akár önpelenkázási technológia adás-vételnek;
no, csak az ne vegye át a licencet, aki még soha nem fosta össze magát, ha ki
kellett (volna) állnia bármiért/bárkiért, ami/aki nem csak egy szűk –
koleszos/klános - brancsnak hoz(ott) a konyhájára, hanem másokat is „megdob/eltalál”
nem nemzeti(eskedő) naranccsal, hanem ökumenikus oranzzsal, amitől nem citromsavanyúsodik
meg milliók szája íze/szájvíze.
/Ámbár nem lehet(séges), hogy a mi szavatosságunk már akkor
lejár(t), még mielőtt a Teremtő tervezőasztalán skiccek születtek volna rólunk
és arról, hová, minek is lőjenek/célozzanak ki/be/meg a mindenségbe, éppen
bennünket; megint? Gyűlnek a strigulák a kérdésföltevések rubrikájánál…/
Aztán, már ne, hogy kibúvókat keressünk, mentségeket
kreáljunk, és (sorozat)gyártsunk selejttetemeinkből további mauzóleumtöltelékeket,
mert bár – olykor – ha tágul is a világegyetem, máskor meg zsugorodik (mikor
melyik diktátor áll és diktál) s az anyag(unk) bizony nem kevésszer azelőtt elvész
- ismétlés a Mennyei Aty(j)a tudása! - mielőtt
még valójában a Rend esélye fölvillanhatna.
Akkor most mi a fészkes fene is van/legyen ezekkel a bárpultos
– nem létező - karfá(ik)hoz foggal-körömmel ragaszkodó/kapaszkodó polgártársakkal?
Segget nyaltok (olykor velem együtt…) ti is, a csapásszám-helyzet fokozódik, tehát
– piros pontot kiérdemlő(k) – vagy(t)ok!? Derekak, nyalkák, huszárok, akik leginkább
az önmaguk ellen vívott szabadságharcaikban szoktak remekbeszabott, vesztett
csatákban, háborúkban hősi halált halni, s már jó előre kinézik/kibélelték azt
a bizonyos kis szolidacska kriptát, ha már a nagyfőnökség mamutsíremléke
telt házas (hiába is harsog a temetői révkalauz: „tessék, csak tessék beljebb
húzódni, a bárka/kocsi/lélekvesztő belsejében még táncolni lehet” – meg
cigánykerekezni is; mindhiába), de balzsammaradék/-morzsalinó már pult alól –
csak azért - sem jut(ott) néktek. Bezzeg (ha-ha-ha!) én még ismerek egy-két zúg
raktár(os)t; beee! No ezt oszd/szorozd meg te, jó nagylegény, vadakat/nyájakat terelő juhász; mennyire is vagy eszes(telefon)?
Lovasi András Semmi konferencia című (nagy ívűre tervezett,
ígéretesen formálódó) kompozíciójának, nevezzük talán (munkacím) így: a Halál
elnevezésű bevezetőjét (be/ki; tudja csuda) nyomatta a nyugati
végeken/kezdeteken(?) százezerrel-millióval. S azért valamicskét meg-megsejtetett
csapatával a felől is, hogy (ugye!?) lesz még egyszer ünnep a világon…!?
Feltéve, ha mi magunk, külön-külön meg együtt sem lapítunk, és közösen vitézkedünk.
www.alon.hu szp
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése