Jól választottak-e a Nemzet Színészei/Színésznői, amikor – a
november hetedikén elhunyt – Gera Zoltán utódjaként Kóti Árpádot választották
soraikba?
Tegye a szívére a kezét, de őszintén, az, aki már hallott
Kóti Árpádról?
Rendben. Most emelje föl az a pracliját, aki látta
színházban, filmen…
Hu-juj! Legyinthetnénk is akár, ugyan már, a Nemzet
Színészei/Színésznői ezúttal miféle kollégát magasztaltak föl…?
Egy – „nevesincs” - vidékit.
De: mi lehet a döntés(ük) mögött?
Lehet találgatni, kombinálni, összeesküvés-elméleteket is gyártani.
Ám egy valami, alighanem, minden érvet fölülmúl: miért
degradálná – degradálta volna – le önmagát Berek Kati, Bitskey Tibor, Bodrogi
Gyula, Cserhalmi György, Haumann Péter, Király Levente, Máthé Erzsi, Molnár
Piroska, Psota Irén, Tordy Géza, Törőcsik Mari, ráadásul egyhangú szavazással?
Kóti Árpád (1934. november 15.) debreceni teátrista.
Jászai-díjas, érdemes és kiváló művész. 2014-ben (tehát idén) kapott
Kossuth-díjat. Ezzel ugyebár „nemzetszínésze-előszobássá” is avanzsált, hiszen
eddig két kivétellel – néhai Komlós Juci s a még, hála isten, körünkben lévő
Berek Kati kivételével – csak Kossuth-díjasok kap(hat)ták meg a Nemzet
Színésze/Színésznője rangot.
Kóti Árpád… Valamit tudhatnak deszkapárti nagyjaink. Amit mi
nem.
De, mi tart(hatna) bennünket vissza attól, hogy fürkésszünk,
szimatoljunk, ki is az új büszkeség?
Nem, nem szappanopera hőse, de még csak bulvárlapok
címlapjáról sem ismerős… Ergo: akkor nincs is…
Álljon itt csupán néhány gondolat (a Wikipédiából „csentük”
őket) Kóti Árpádról, melyeket Molnár Gál Péter (1936-2011), a rettegett
színikritikus (akiről amúgy sok minden volt elmondható, ám értékfelismerő,
-rögzítő zsenialitása elvitathatatlan!) úgymond vetett papírra Kótiról: „A
legnehezebbet hozza létre a közönség előtt: őszinte minden este”. Továbbá:
„Csak az Isten van vele. Meg a nézők”. A Lear király kapcsán: „Egy nagy színész
összefogott, tömör eszközökkel előéli Lear tragikumát.”
Hm. Igen-igen; lehet/szabad csettinteni!
Meg vágyakozni/tervezgetni: Debrecenbe kéne menni,
„kótiárpádot” kéne nézni…!!!
Nos, Nemzet Színészei/Színésznői: köszönet s nem bírálat
illeti Önöket azért (is), mert olyan Értékre irányították/irányítják a
reflektoraikat, aki azt méltán megérdemli. Vastaps dukál érte.
Pénteken este Csomós Mari vehette át a Prima Primissima
díjat a magyar színház- és filmművészet kategóriában, milliók nagy-nagy
örömére. A Jászai-díjas, érdemes művész, Kazinczy-díjas, Aase-díjas színésznő
1996-ban kapott Kossuth-díjat; annak az esztendőnek az adventjén osztotta meg
gondolatait - e sorok írójának közvetítésével – olvasókkal/nézőkkel:
„… tegnap este az Ivanovot játszottuk. Előtte, fél hattól
Székely Gábor megbeszélést tartott nekünk a nem is tudom hányadik előadás után.
Ott ültünk, figyeltünk, s mindenki tudta, hogy ez nem annak szól, hogy az
előadás nem jó, hanem annak: a színész fogalmazzon újra a színpadon. És minden
este újra és újra ott kell fogalmazni. Ez nem mindig sikerül. Székely Gábor
látja lentről, hogy mitől nem sikerül, s ezt nekünk elmondja. S ettől olyan
élénk tekintetek kapcsolódtak egymásba a tegnapi előadáson, hogy öröm volt a
színpadon lenni. Meglepetéseket szereztünk egymásnak. Ez nagyon jó. S ez annak
köszönhető, hogy Székely Gábor ugyanolyan energiával adta a tanácsokat nekünk, hogy
pontosan úgy éreztem magam, mintha húsz évvel ezelőtt Szolnokon készülnénk egy
premierre. A bemutató után fél évvel például a Nem félünk a farkastól előadását
is újra próbáltuk Gothár Péterrel. Nem szabad belefáradni abba, ami már készen
van, hanem újra kell teremteni.”
„… Amikor elkezdtük a Katonát, akkor ott mindenki
egyenértékű színész volt. (S annyi lelkes, nagyon tehetséges színész egyetlen
színháznál sem volt, mint ott.) Ha jutalmat kaptunk, akkor teljesen mindegy
volt, ki játssza a fő- vagy a mellékszerepet, mindenki egyformán kapott, beleértve
Major Tamást és Gobbi Hildát is. Ennyire jól működött a dolog. S aztán, egy idő
után, elkezdett nem így működni.”
„…azok a dolgok, amelyeken nap, mint nap keresztülmegyek, azok
beépülnek a szerepbe. Nem lehetek s nem is vagyok kívülálló. Igenis érdekel a
nyugdíjasok helyzete… Érdekel, hogy szenteste kinek nem lesz vacsorája; hová,
merre tart az ország, miért marjuk egymást, amikor éppen össze kellene tartani.
Ezek érintik a saját bőrömet. S ezek mind-mind beépülnek az alakításokba.”
(Rögzítsük újfent: 1996 adventjén beszélt minderről Csomós Mari - az interjú
teljes terjedelmében a Magyar Színész című, 1997-ben megjelent kötetben
olvasható.)
www.alon.hu szp
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése