2014. november 23., vasárnap

Nemzet Színésze - Ki lesz Gera Zoltán utóda? - Némi fondorlattal akár: két legyet egy csapásra!?


 (alcím) Majd' mindig Kossuth-díj a belépő; mindeddig Berek Kati és Komlós Juci (sajnos, ő már csak volt) a két „kakukktojás” - Keres Emil, Andorai Péter, Harkányi Endre, Bács Ferenc, Mécs Károly, Kern András, Koncz Gábor, Reviczky Gábor, Koltai Róbert…??? – A "teremtuccse" kis színi Ki kicsodája?



Még égnek a gyász gyertyái Gera Zoltánért, aki november 7-én hunyt el és a másnap a halálba őt követő hitveséért, néhai Görgey Helgáért, akik földi maradványait pénteken (november 28-án) helyezik örök nyugalomra. Bátorkodom feltételezni róluk, miután mintegy három évtizeden keresztül tiszteltek meg a barátságukkal, hogy nem tartanák – s „odafönt” nem is tartják - tapintatlannak a morfondírozást arról, hogy a mély humanizmusáért is tisztelt, valamint a világmindenséget alázattal – s egyben kíváncsian, behatóan – szemlélő/fürkésző Zoltán távozását követően: vajon ki érdemli ki/meg pályatársaitól a Nemzet Színésze címet?

A Nemzet Színésze címet első alkalommal – mint ismeretes - 2000. augusztus 22-én adták át. A kitüntetést Schwajda György egykori kormánybiztos, a Nemzeti Színház Részvénytársaság néhai vezérigazgatója javaslatára adományozta az akkori Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma.
Azóta – mindmáig összesen – huszonöten kapták meg. Mint azt a hivatalos indoklás leszögezi: „A Nemzet Színésze cím annak adományozható, aki fő- vagy mellékszerepekben kimagasló teljesítményt nyújtott: betöltötte a 62. életévét; 40 évet a színészi pályán vagy legalább 20 évadot – évadonként legalább egy szerepben – a Nemzeti Színház színpadán töltött. A címet, amely a halálig szól, legfeljebb tizenketten viselhetik, és életük végéig havonta 630 ezer forint juttatásban részesülnek. Ha a cím egy viselője elhalálozik, a megüresedett helyre a cím többi birtokosa egyhangú szavazással tehet javaslatot”.
„A Nemzet Színésze/Színésznője címet a nemzeti színjátszás élő művészei közül azok kaphatják meg, akik a magyar nyelv ápolása, a nemzeti irodalom tolmácsolása, a magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése során kimagasló érdemeket szereztek.”

Olyan kitétel nem volt és nincs, legjobb tudomásunk szerint legalábbis, hogy e megbecsülés "odaítélésének" bármilyen korábban kapott rendű-rangú plecsni előfeltétele lett volna, illetve lenne. Mégis: az eddigi huszonöt színművészből - e nemes nemzeti gesztus odaítélte előtt - huszonhármat érdemesítettek Kossuth-díjra, ami – ki ne tudná e honban? - a magyar kultúra művelésének és ápolásának elismeréséért járó legmagasabb magyar kitüntetés.
A két kivétel: Berek Kati és Komlós Juci, akiknek a Nemzet Színésze cím odaítéléséig (2000-ig, illetve 2002-ig) „csak” kisebb művészi elismerés volt a „tarsolyukban”, ám Kossuth-díjjal nem ismerték el az országos népszerűségnek és közmegbecsülésnek örvendő művésznőket. Berek Kati (1930- ), hála a mindenhatónak, még közöttünk van (két Jászai-díjjal; érdemes és kiváló művész is, de Kossuth-díjjal, sajnálatosan, máig nem tisztelték meg), Komlós Jucit elszólították már az égiek (2011-ben, 92 évesen; 2002-től tehát kilenc évig volt a Nemzet Színésznője – e megszólítás, azaz a „Színésznő” is úgymond dukál).

A „Nemzet Színésze/Színésznője” cím - Kossuth-díjban is részesült - kiválóságai: Agárdy Gábor (1922-2006; Kossuth-díj: 1985, Nemzet Színésze rang odaítélésnek évszáma: 2000), Avar István (1931-2014; Kossuth-díj: 1975; NSZ: 2001), Bessenyei Ferenc (1919-2004; Kossuth-díj: 1953, 1955; Nemzet Színésze: 2000), Bitskey Tibor (1929- ; Kossuth-díj: 2000, NSZ: 2014), Bodrogi Gyula (1934- ; Kossuth-díj: 2005, NSZ: 2007), Cserhalmi György (1948- ; Kossuth-díj: 1990, Nemzet Színésze: 2014), Darvas Iván ( 1925-2007; Kossuth-díj: 1978; Nemzet Színésze: 2000), Garas Dezső (1934-2011; Kossuth-díj: 1988, NSZ: 2000), Gera Zoltán (1923-2014; Kossuth-díj: 2013, Nemzet Színésze: 2014), Haumann Péter (1941- ; Kossuth-díj: 1985, NSZ: 2010), Kállai Ferenc (1925-2010; Kossuth-díj: 1973, Nemzet Színésze: 2000), Király Levente (1937- ; Kossuth-díj: 2003, NSZ: 2006), Lukács Margit (1914-2002; Kossuth-díj: 1963, Nemzet Színésznője: 2000), Máthé Erzsi (1927- ; Kossuth-díj: 1985, NSZ: 2000), Molnár Piroska (1945- ; Kossuth-díj: 1995, Nemzet Színésznője: 2011), Psota Irén (1929-; Kossuth-díj: 1966, 2007, NSZ: 2000), Raksányi Gellért (1925-2008; Kossuth-díj: 1992, Nemzet Színésze: 2000), Sinkovits Imre (1928-2001; Kossuth-díj: 1966, Nemzet Színésze: 2000), Szabó Gyula (1930-2014; Kossuth-díj: 2000; Nemzet Színésze: 2006), Sztankay István (1936-2014; Kossuth-díj: 1998, Nemzet Színésze: 2012), Törőcsik Mari (1935- ; Kossuth-díj: 1973, 1999, Nemzet Színésznője: 2000), Tordy Géza (1938- ; Kossuth-díj: 1991, NSZ: 2008), Zenthe Ferenc (1920-2006; Kossuth-díj: 1997, Nemzet Színésze: 2005).

Lehet latolgatni, morfondírozni, mérlegelni. S ha szinte „csak” Kossuth-díjasok úgymond aspirálhat(ná)nak – s láthattuk: ez azért „erősen” több a valószínűnél! - a Nemzet Színésze/Színésznője címére, akkor kik is jöhetnének most, a nagyra becsült Gera Zoltán utódjaként szóba?

Ha azt vesszük, hogy Lukács Margitot Komlós Juci (aki ugyebár nem volt Kossuth-díjas) követte (2002-ben), őt pedig a „kossuthos” Molnár Piroska (2011-ben), tehát, ha művésznő művésznőt, akkor most férfi művész után ismét - férfin a „sor”. (Idén Szabó Gyula után Gera Zoltán, Avar István/Sztankay István után Bitskey Tibor/Cserhalmi György következett.)
Csakhogy „képben legyünk”: Berek Kati, Máthé Erzsi, Molnár Piroska, Psota Irén, Törőcsik Mari, s a hat erősebb nem béli kiválóság: Cserhalmi György, Bitskey Tibor, Bodrogi Gyula, Haumann Péter, Király Levente, Tordy Géza… Szóval a tizenkettedik kerestetik!
Törvényszerű (vajon), hogy művész úr legyen?  Pedig, mennyi, de mennyi klasszis, Kossuth-díjas (tényleg ne feledjük: „szinte” ez a belépő!) színművésznőnk (is) van; közben azért elmorzsolhatunk egy-két könnycseppet: Margitai Ágiért; szóval: Bara Margit (sajnos, súlyos betegsége miatt az ő esetében sem nehéz elérzékenyülni), Békés Itala, Csomós Mari, Lehoczky Zsuzsa, Galambos Erzsi, Csernus Mariann, Almási Éva, Olsavszky Éva, Pásztor Erzsi, Vári Éva, Schubert Éva, Kútvölgyi Erzsébet, Lázár Kati, Halász Judit, Pogány Judit, Hámori Ildikó, Pécsi Ildikó, Piros Ildikó…

De „sutba” a Kossuth-díjjal! E hiányában is Nagy Színésznő, éppen ezért a Nemzet Színésznője cím viselője lehetne akár: Gordon Zsuzsa,  Medgyesi Mária, Vass Éva, Tímár Éva, Pap Éva, Drahota Andrea, Venczel Vera, Bodnár Erika, Takács Katalin, Nagy Anna, Földi Teri, Kiss Mari, Voith Ági, Gyöngyössy Katalin, Egri Márta, Felföldi Anikó, Bencze Ilona, Spányik Éva, Szabó Éva, Nagy Mari, Csűrös Karola, Szegedi Erika, Tanai Bella, Lorán Lenke, Baranyai Ibolya, Tóth Judit, Esztergályos Cecília…

Hogy még cifrább legyen, miközben szavunkat ne feledjük: figyelembe veendő-e (s miképpen?) új tag „befogadásakor” – miért ne tehetnénk föl költői kérdéssorozatokat? – a minap a Magyar Művészeti Akadémiának (MMA) a Nemzet Művésze díjas kedvezményezettjei? A betűk rendjében (nyilván – színházművészet): Bánsági Ildikó, Béres Ilona, Blaskó Péter, Huszti Péter, Sinkó László, Törőcsik Mari… Úgynevezett csúcsdíj ez is, akárcsak a Nemzet Színésze. De, tegyük hozzá: hiába érdemel(het) meg/ki valaki ezekből többet is, csak az egyik után kaphat (adómentes) életjáradékot. Amazért 665 ezer 500, emezért (mint már jeleztük) 630 ezer forintot havonta. Lehet – tessék - választani!
Momentán Törőcsik Marira vonatkozik ez; ám rögvest szögezzük le: ha ötször annyi díja lenne, mint amennyi van, azt is megérdemelné! De, talán nem ördögtől való a gondolat, s bizonyára senki nem bántódna meg azon, ha korunk legnagyobb magyar színésznője – akit szolidáris érzékenysége okán is tisztel a publikum - az egyiket, mondjuk a Nemzet Színészét, köszöni szépen, „csak úgy” címzetes értelemben tart(h)a(t)ná meg, létszám felettiként, de úgy, hogy maradna emitt is, tehát a tizenharmadikként – megmaradna (még szép!) a szavazati joga. Így, miután döntenek/döntöttek Gera Zoltán méltó utódjáról, további egy új Nemzet Színészét is megválaszthatnának.  S úgy menne Törőcsik Mari, hogy maradna; életében átadhatná itteni járandóságát, „stafétabotját” egy jeles kolléganőjének. Ezzel fityiszt is mutathatna – elegánsan - a sorsnak; az állami adminisztrációval meg valamiféle fondorlattal csak-csak le lehetne nyeletni ezt a – fura, de szeretni való - békát! Azaz, hogy papíron a tizenkettő az a valóságban tizenhárom; két legyet, egy csapásra! Miért is ne? Egyszer Budán is volt kutyavásár, nem igaz?

Annál is inkább, mert – térjünk vissza rá - igen széles a „választék” fantasztikus férfi deszkapártiakból is. Azért annyit még az előbbi gondolathoz: Nemzet Művésze díjas színésztársat, -társnőt már nem kellene tehát sem most, sem a jövőben Nemzet Színészének (is) megválasztani. Alighanem ez szintén gáláns gesztus lenne a szakma felé (is). Ismételjük: Törőcsik Mari esete lehetne az egyetlen kivétel, merthogy: egyetemes színésznő-óriásunkról van szó!
No, kérem: Keres Emil, Harkányi Endre, Mécs Károly, Andorai Péter, Koncz Gábor, Gálffy László (most, november 16-án töltötte be a 62. életévét), Bálint András, Jordán Tamás, Kern András, Szilágyi Tibor – s még mindig a Kossuth-díjasoknál tartunk -, Reviczky Gábor, Gálvölgyi János…
A – még(?) - nem Kossuth-díjasok neve közül is szemezgethetünk: Bács Ferenc, Makay Sándor, Benedek Miklós, Szacsvay László, Fodor Tamás, Koltai Róbert, Lukács Sándor, Mikó István, Gáti Oszkár, Kovács Lajos, Dunai Tamás, Papp János, Kertész Péter, Papp Zoltán, Szombathy Gyula, Németh Sándor (igen, az „operettista”; hja, hogy Ausztriában él? – nem tesz semmit!), Balázsovits Lajos, Tahi Tóth László, Rajhona Ádám, Újlaki Dénes, Nagy Gábor, Csuja Imre, Láng József, Spindler Béla, Újréti László, Trokán Péter, Szersén Gyula, Cs. Németh Lajos…

Kiket is hagyunk ki emitt és amott…? (Száz)ezer bocsánat!
S ugyebár a vidéki és a határon túli – általunk kevésbé ismert (ez nem mentség!) – színészek közül is méltán lenne helye néhányaknak a Nemzet Színészei/Színésznői között. De, hát…

Az, azonban bizonyos, hogy Nemzet Színésze díj odaítélésénél is figyelembe veendőek bizonyos erkölcsi elvárások. „Schmittelők” ugyan e művészeti ágban nincsenek, de, higgyük, ha netán mégis akadnának ilyenek, helyük soha nem lesz a Nemzet Színészei között! Mint ahogyan hiába Kossuth-díjas valaki, ha tettéért – legyen az közlekedési kihágás - nem vállalja a felelősséget, sumákol, nem kér bocsánatot… Az éppen hatalmon lévőkhöz – akár jobbra, akár balra - való  (túlzott) dörgölőzés szintúgy kizáró ok legyen; higgyük, ez a jövőben éppúgy lesz, mint volt eddig is. (Persze, itt és most azzal is ”kimondunk” neveket, ha nem nevezzük meg azokat ilyen-olyan kategóriában… Pszt!)

S még egy nagyon csendes (s)óhaj: ha a mindenkori Nemzet Színészei/Színésznői havi adómentes járadékukból, a 630 ezer forintból (mondjuk) 80 ezret fölajánlanának pályakezdő – zsenialitással megáldott/megvert - teátristák nekilódulását segítendő (a MASZK Országos Színészegyesület bizonyára vállalná az igazságos célba juttatást; példának okáért a titánok a havi rezsi egy részét ebből fedezhetnék...),  akkor egy ország szemében e közösségvállalással még-még nagyobbat nőne a Nemzet Színészeinek/Színésznőinek a presztízse.   
Gera Zoltán is mosollyal fogadná; Lukács Margit, Bessenyei Ferenc, Darvas Iván, Sinkovits Imre, Raksányi Gellért, Szabó Gyula, Zenthe Ferenc… S a mindörökké szintén a "Nemzet Színésze": Latinovits Zoltán (1931-1976), Őze Lajos (1935-1984), akik amúgy posztumusz Kossuth-díjasok (1990) s mind-mind...
Valamennyien!


                      www.alon.hu

                                                                        2014. november 23. - Törőcsik Mari Születésnapján
Drága Művésznő, Marika! 
A Jóisten éltesse nagyon-nagyon sokáig erőben, egészségben!!!
                                                                         Szenkovits Péter




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése