2014. július 17., csütörtök

Tolnay Klári - 100 - "a fiataloknak fogalmuk sincs az elhunyt nagy színészekről"


Ma száz esztendeje született Tolnay Klári (1914-1998), minden idők egyik legnagyobb magyar színésznője.
Generációk tagjai az Ő nevét aligha fogják elfelejteni, hiszen a filmjei megmaradnak, színpadi alakításainak egy részét is őrzik archívumokban. Ezekből már jó néhányat digitalizáltak, s nyilván olyan „konzerválási eljárásokat” is kifundál az emberiség, melyek lehetővé teszik, hogy a XX. század Dérynéje sugározhasson mindaddig, amíg magyar kultúra létezik.
Aligha van olyan sajtóorgánum, tévécsatorna e honban, amely ne emlékezne meg ez idő tájt Róla.

Fölidézzük - tényleg csak jelzésszerűen – néhány gondolatát, melyeket a Művésznő 1990 nyarán osztott meg közönségével/olvasóival az akkor induló MAGYAR SZÍNÉSZ című önismereti, közösségi és érdekvédelmi lap első számának első oldalán.
Az újságot jómagam szerkesztettem és adtam ki, kollégáim társadalmi munkában pazar írásokkal emelték a rangját. A legkiválóbb interjúkból 1997-ben Magyar Színész címmel kötetet jelentettünk meg.

Tolnay Klárikával Törőcsik Marinak, a Magyar Színészkamara akkori elnökének közvetítésével válhattam szót.
Tehát, ne feledjük - 1990.
Bizony, már ez is történelem…

„-  … ha Déryné szóba kerül, akkor általában velem is összekapcsolják a nevét…
- A fiatalabb színész generációk tagjai vajon figyelnek-e arra, hogyan vélekedik róluk Tolnay Klári?
- Ezt inkább tőlük kellene megkérdezni. Annyit tudok, s ez viszont nagyon szomorú, hogy a közelmúltban elhunyt nagy színészekről, Kiss Manyiról, Pécsi Sándorról fogalmuk sincs… Az elmúlt negyven évben a hősi múltról hallgatni kellett, de ez nem csak a színművészetre vonatkozott, hanem a tudományra és egyebekre is. Fölnőttek olyan generációk, amelyeknek tagjai a nemzeti múltról szinte semmit sem tudnak. Arról sem, hogy a színészek kocsmákban, ekhós szekereken, s mindenütt terjesztették a magyar szót.
- Ön mennyire figyeli a fiatalokat?
- Imponálnak nekem a kiugró, tehetséges vezető színészek, de más művészek is. Érdekes, hogy a mi szakmánkban inkább a fiúk tehetségesebbek ez idő tájt, nem tudom, mi lehet ennek az oka. A választási kampány során megdöbbentettek a FIDESZ fiútagjai is: okosak, aktívak, harcra készek. Hogy a fiatalok között sok huligán is van? Ez sajnos a felnőtteknél sincs másként.
- A színház mai (tehát: 1990 – szp) helyzetét miképpen látja?
- Katasztrofális. Fél ház és fél ház a legjobb daraboknál is. Nem figyelnek eléggé a tömegpszichózisra. Mély drámák és a közelmúlt tragédiáiról szóló darabok nem vonzanak igazán. Ilyen időszakokban a líra eladhatóbb; az első világháborúban sem a nyomorról szóltak az előadások. Fontos a felüdülés, a feledés; nem véletlen, hogy kizárólag csak a musicalek mennek. Az igazgatók régen a pártnak akarták megmutatni, hogy mire képesek, most pedig önmaguknak akarják. Valószínűleg el kell oda jutni, hogy a színház el tudja önmagát tartani. Van egy nagy bizonytalanságérzet a színészek körében, igaz, az elbocsátás réme másokat is fenyeget. Kegyetlen szelektálás lesz; az államrendszer, a státuszok elkényeztették az embereket, szemléletváltás szükségeltetik. Mindenkinek a legjobbat kell nyújtania, hogy megkapaszkodhasson. Most egyelőre a lerohadás állapota van; remélem, megérem a jobb időket is.”
                                                                                                                                        1990 nyara (szp)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése