2013. szeptember 14., szombat

Figuránsként - a Kossuthkifliben

Azt mondod: tarhonyás hús, azt mondom: Kossuthkifli. Azt mondod: Kőszeg, azt mondom cigánypecsenye krumplival. Azt mondod, Rudolf Péter, azt mondom: igényesség. Azt mondod: Haumann Péter, azt mondom: alázat. Szilágyi György (író, humorista – 1928-2010) Hanyas vagy? című versét (emlékezetes: 1976-ban hangzott el első alkalommal a Rádiókabaréban, Kálmán György lehengerlő előadásában) kicsit átkomponálva akár meg lehetne alkotni a statiszták egy húron pendülésének himnuszát is.

A statiszta kifejezés további változatai: segédszínész (ez persze azért némileg túlzó), mellékszereplő (picurkát ez is nagyképűnek tűnik), figuráns (no, ez már közelít a szó valóságos értelméhez).
A készülő Kossuthkifli című, hatrészesre tervezett tévéfilm – melyet jelentős statiszta létszámmal Kőszegen is forgattak – egyik háttérembere (aki egyébiránt a filmes stáb egyetlen kerékkötőjének tűnt – dromedár, fekete pólós illető) azt firtatta az egyik figuránstól: „Te is János vagy?”. A hebegő felelet: „Igen, én is az vagyok.” Jött a földbedöngölés: „Nem, te nem János vagy, hanem napszámos!”.
Ezt az egyetlenegy bántó-fájó momentumot leszámítva partnernek érezhettük magunkat; e sorok írójának két napig adatott meg a közreműködés, mindent összevetve, összegezve: öröme.
A napszámos szó persze nem degradáló önmagában, hogyan is lenne az: napibéres, napidíjas - szolga, szegényparaszt (Magyar Szókincstár, Tinta Könyvkiadó, Budapest, 1998). Az lehet leforrázó, ahogyan mondják, amiképpen szembesítenek vele. Persze spongyát rá; bár az a pasas a „saját” embereivel – a közvetlen alárendeltjeivel – is basáskodott. (Vajon meddig tűrik, mikor lázadnak már föl?)
1848-49-ben játszódik a történet. (A forradalom és a szabadságharc éppenséggel erőt adhatna ahhoz: eddig és ne tovább! Bár, ha ez ilyen egyszerű lenne…) A lényeg a lényeg: Kőszeg ezúttal úgy jelenik meg a készülő alkotásban – nem statisztaként, de azért természetesen nem is főszereplőként -, magától értetődően a Kossuthkifli igényeihez átformálva, mint Érsekújvár, anno, 1849-ben.

S hogy milyen érzés utazni térben és időben? Roppant izgalmas. Statiszta státuszból nézve is. Válogatást, majd előzetes egyeztetést követően reggel hat órakor találkozó, ruhapróba, átvedlés tetőtől talpig; smink és pajesz (fültincs, halántékfürt, huncutka, oldalszakáll, barkó…) a pofira. Sityak, csizma és persze meglepődés önmagunkon: „harminc évet öregedtél, fiam!”. S aztán meló, doszt. És persze nem is maguk a felvételek a fárasztóak, hanem a holtidők kibekkelése. Bár maga a forgatás is nyuvasztó, mert hiszen egy-egy apróka jelenetet is többször, ilyen-olyan kameraállásokból – ötször-tizenötször-húszszor-huszonötször? – kell újravenni. S a kis részecske, azaz egy figuráns miképpen is érzékelhetné az egészet magát? De hiszen itt és most nem is ez a dolga. Az elsődlegesen Rudolf Péter rendezőé és a közvetlen munkatársaié. A levegőben érződik, hogy itt a legfőbb szempontok egyike: az alaposság. Meg a kreativitás, olykor a spontán ötletek beépítése, hogy mindezzel közelebb kerülhessünk a végtére is közös célhoz: maradandó értéket letenni az asztalra! Ez is lehet a magyarázata annak, hogy a statisztahad zokszó nélkül veszi tudomásul, hogy megint, így, úgy, amúgy, próba, felvétel, akkor újra…

Haumann Péter végtelen türelme, Rudolf Péter koncentrációja szinte sugárzik a (természetesen a XXI. századi külvilágtól hermetikusan elzárt) Jurisics téren, akárcsak a fantasztikus Kőszegi Ákos (Jászai-díjas művész, napjaink legkiválóbb, legnépszerűbb szinkronszínésze) szenvedélyessége, avagy Rátóti Zoltán átlényegülési képessége.

Este nyolc órára – magától értetődően – elpilled a filmes had. Hogy aztán másnap, már kisebb statisztériával újra nekilóduljon. Reggelente szendvics, kávé, egész nap ásványvíz dukál a figuránsnépnek, délben egytálétel (tarhonyás hús, másnap cigánypecsenye), s gyakorta bíztató szó a rendezőtől: igen, ez az, köszönöm! Meg szolidaritás Hilda „osztályfőnökünktől”, aki igyekszik egybeterelni, -tartani a „napszámosokat”.

Azt mondod: Kőszeg, azt mondom: fényváltozások, tükröződések, harangzúgások, órajelzések; házak, templomok varázsa; ebéd utáni sziesztakor szaladgáló bárányfelhők bámulása.  Azt mondod: Kossuthkifli, azt mondom: csapatmunka, egy mindenkiért, mindenki egyért. 

1 megjegyzés: