Vajon mitől kérgesedik meg valakinek a lelke?
Mélységes csalódások, traumák; kilátástalanság, társtalanság, meg nem értettség, szeretetlenség...
Monotónia; begubózás. Szűkül a szívkapu, deformálódik az agykéreg.
Devalválódás minden szinten.
Mennyiben, mennyire visszafordíthatatlan - visszafordítható - mindez?
Ott van mindjárt a nagymama. A lánya húsz évig feléje sem köp. Aztán amikor nagy a baj, amikor már nincs más választás, az ikerunokákat a nyakába sózza; vigyázz rájuk!
Csoda, ha tüskésdisznó, s kíméletlen, kegyetlen a "szukafattyakkal"?
A tizenkét-tizenhárom éves alakmás városi burából érkezik egy kisváros melletti tanyára. Szerető mama, papa melegéből, jóllehet a háború olykor-olykor már belefröcskölt az ő életükbe is. De az édesapa csak-csak hazalátogathatott; ki-kibújt a napocska.
S aztán végtelennek hatnak a viharfelhők - a vérzivatar korszaka ez -, nincs mese, menni kell.
Kinek a frontra, kinek a nagymamához.
A házfalon - megint - a jel...
Tömegeknek munkaszolgálatra.
Milliókat és milliókat hurcolnak el koncentrációs táborokba.
Utóbb az édesanya fogalmából elkopik az édes, a hű feleség jelzője érvénytelenné válik. Nem ad életjelt, nem ír (nem akkor és nem amikor várják) a fiuknak, belezuhan más karjaiba; kislány fogan a hűtlenkedésből.
A papa vajon melyik harcvonal térségében senyved, hogy soha, de soha sincs módja üzenni, sugallni gyerkőceinek: veletek vagyok!
Akkor miért kellett a búcsúzáskor rögzíteni: mi háború idején is egy család maradunk, távol egymástól is. Ezt ne feledjétek!
Itt ez a - nagy - füzet, az égvilágon mindent jegyezzetek föl, ami veletek történik. Mindenre kíváncsi vagyok...
Vidéken is sisteregnek a bombák; leginkább a lelkekben. Ámbár a fizikumot is jócskán megtépázzák.
Jó adagnyi lapáttal még rá is tesz az elválaszthatatlan testvérpár; gyötrelmeket okoznak egymásnak, nem is akármilyeneket, hogy megkeményedhessenek; soha, sehol, senki se tudja őket megtörni.
Aztán majdnem sikerül, a nyilas házban; megmenekülésük ezúttal nem rajtuk múlik.
A nagymamával - a kölcsönös kínzások közepette - köldökzsinórszerűség formálódik; immár inkább vele, mint nélküle. A végre valahára betoppanó anyjukkal, karján - nagy megdöbbenésre - a (féltestvér) csecsemő húgicával, inkább mégse...
Maradnak.
Aknalövedék - maga a háború - vágja el a sorscsomót; robbantja szerteszét édesanyát és kisdedjét.
A sírásás robotjában agyhűdés éri a nagymamát; ettől még inkább megszelídül.
Megfogadtatja unokáival, hogy a következő szélütés után, segítsék át a másvilágra.
Apa érkezik. Fogságból.
Itt az idő. Itt lenne az idő, hogy megölelje a srácait.
Hiányzuhatag. Valami (mintha) végérvényesen...
Nem hangzik el a(z őszintén érdeklődő-aggódó) kérdés: gyerekek, hadd nézzem a (nagy) füzetet - a ti világháborús időszakotok (hiszen mi más is lenne e szillabus maga?) lenyomatát! Mi mindennel meg lehet spékelve.
Vegyük sorra együtt a veletek történteket, az általatok megélteket; miken is mentetek keresztül?
Hogyan vészeltétek át? Miképpen bírtátok?
Lássuk csak ezt az egészet, édes fiaim!
Ugyan már!
Ezt a(z apai) közönyt, érdektelenséget, ridegséget is a háború számlájára lehet írni a feleség-, az anyaelvesztéssel együtt?
A legbelső, a legbensőbb kontónk kiállításáért mi mennyiben vagyunk felelősek?
A végelszámoláskor a cechért a körülményeket okoljuk, csak és kizárólag?
Jó néhányszor nem volt - nincs - nálunk az "erszényünk": az eszünk, a szívünk, s minden másunk sincs - nem volt - a helyén?
Vagy egyszerűbb - mert kényelmesebb - sorra-rendre arra hivatkozni, hogy mindenünktől megfosztattunk; hát, kérem szépen, ekképpen alakult.
De miért hagytuk, hagyjuk, hogy így legyen?
Nagymama, újabb gutaütés.
A legények betartják a szavukat.
Az apa csak a saját bőrét akarja menteni. Indok: az ilyen katonafélékre (férfiakra...?), mint ő, vadásznak a városban, irány a nyugati határ.
Hogy mi lesz a gyerekeimmel?
Szögesdrót akadályverseny; aknarobbanás. Nincs be(ki)futó.
Az apa holttestén - mint hídon - vezet az egyik fiú útja kifelé.
Az iker párja marad.
Egyikük itt, másikuk ott.
Nézik, nézik egymást...
Immár lehetnek - vannak - fogalmaink, mitől is kérgesedhet meg valakinek ennyire a lelke.
A nagy füzet (Le Grand Cahier)
Forgatókönyv: Agota Kristóf regényéből Szász János, Szekér András
Operatőr: Christian Berger
Producer: Sőth Sándor
Rendező: Szász János
Szereplők: Gyémánt László, Gyémánt András, Molnár Piroska, Ulrich Matthes, Ulrich Thomsan, Tóth Orsi, Andorai Péter, Derzsi János, Bognár Gyöngyvér, Kovács Lajos
Forgalmazza a Budapest Film Kft.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése