2013. augusztus 28., szerda

A Nap születésnapja

Ha ő nincs, semmi sincs. Se élet, se energia. Tehát hit sincs, erő sincs. Meleget, fényt ad; vigaszt, derűt.. Általa tudjuk szeretni egymást és önmagunkat. Olyan, mint az édesanyánk. S ha történetesen a születésnpja közeledik, éppen ötmilliárd esztendős lesz, akkor azt méltóképpen meg kell ünnepelni. Tiszta szívvel, seregnyi meglepetéssel készülve, a barátokat köréje gyűjtve. Együtt örülve, hogy van, s mi meg létezhetünk általa.
Langyos, meleg, forró, tűz, tűz, tűz! Talált: a Napról van szó. Az ő születésnapjáról. S hogy kik a legeslegjobb barátai? Alighanem mindenki el tudná sorolni: a Merkúr, a Vénusz, a Föld, a Mars, a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz, a Neptunusz és a Plútó. Meg még néhány millió egyéb – „futottak még” a világűrben - planéta.
Nagy Natália a világmindenségre szóló esemény főszervezője, azaz a Nap születésnapja című verseskötet írója fifikával, nyitottan, felkészülten, humorának minden rétegét feltárva s mozgósítva kezdett bele – legfőképpen persze: szeretettel - a zsúr leírásába, a Nappal és barátaival kapcsolatos fényes esemény rögzítésébe.
Ekként (is) jellemzi a jó Napot: „Ragyogóan tartja magát,/ csupa tűz és élet./ Le is tagadhatna akár/ százmillió évet!” Nagy hajcihő lesz: „Fellép majd a csillagovi,/ köszöntőkkel, verssel,/ színpadra lép ezer lurkó,/ műsorszámuk perzsel./ Örvendezik mindegyikük: ’Buli lesz az űrben!/ Volt már nekünk is hasonló,/ csak miniatűrben./ Ám a Napnál más várható,/ fergeteges hepaj!/ Szerencsére nagy a kozmosz./ Sokan leszünk? Sebaj!”
Kacagtató (is) e hetedhét galaxisokon túl visszhangot kiváltó buli; Nagy Natália – bizonyára ismert - a humorista-író Nagy Bandó András leánya. Nati – s ez alighanem így van jól – első kötetével (eme születésnapival) máris túlszárnyalja a papát. Abban a bizonyos sorban, ahol mostanság a humor osztására várakoznak, beslisszolt az apja elé, a legelső helyek egyikére.
„Otthonunk az Univerzum./ Nincsen ennél szebb lak,/ s benne – bármily hihetetlen –/ minden csillag egy nap.” „Naprendszerből bizony sok van,/ nem is tudjuk, mennyi,/ a miénkben szeret a Nap/ középpontban lenni.”
A puding próbája (szakállas igazság persze) az evés. Fiúnkkal mindenesetre végiggurguláztuk Nagy Natália kötetét, melyet Szűcs Édua illusztrált étvágyunkat egyre csak fokozva, végül elteltünk, de olyannyira kellemesen, hogy békés álomba szenderültünk. Mernék rá fogadni: néhány éven belül világnyelveken is megjelenik e könyv, páratlan sikert szerezve írójának, rajzolójának, s egyben a magyar (gyermek)irodalomnak.
„Azt kívánjuk mi a Napnak/ - Földünkkel az élen -,/ ugyanilyen hőfokon és/ még sokáig éljen!/ Becsüljük meg, hisz a Naptól/ jó meleget kapunk,/ s örvendezzünk továbbra is,/ ha van egy szép napunk!”.

                                                                                                                         (Szamárfül Kiadó)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése