Hiányzik. Nagyon. Pedig bennünk van. Táplál így is, holott mostanában nem ad ki lemezt, nem koncertezik (avagy nem tudnunk róla). Ha "csak" az eddigi dalai maradnak nekünk, még pontosabban: generációk sorának, már hálásak lehetünk a sorsnak. Tudjuk, természetesen, hogy az Ő élete nem "csupán" az éneklésről szól. A szíve sokkal, de sokkal több rezonancia-variációkban teljesíti feladatát, mint azt egyáltalán gondolnánk.
Mások segítése, karitatív tevékenység...; mindezek is lételmei Klárikának.
Csaknem tucatnyi évvel ezelőtt megtisztelt egy interjúval, amely a Soproni Ászban jelent meg 2002-ben, Ki kell tartanunk a számunkra fontos dolgok mellett címmel.
- Klárika! Mi a titka annak, hogy egyfajta állandóság jellemez - érték, igényesség, odafigyelés másokra, örök igazságok, szív, szeretet -, miközben mindig, újra és újra meg tudsz újulni? Honnan veszed az erőt, az energiát? Hogy kell ezt "csinálni"?
- Azt hiszem, mindenkinek másképp, és egy szempontból mégis ugyanúgy. Ki kell tartani valami számunkra igazán fontos dolog mellett. Nehéz? Persze, de ez nem baj. Az egyetlen baj, ha felhagyunk vele. A megújulás vágyát pedig igazi előrevívőnek tartom. Nincs az a szakmai kihívás, nincs az a megajánlott lehetőség, ami ennél többet érne. A megújulás vágya magába hordozza a szabadságot. A felkínált lehetőségek pedig a függést, a függőséget.
- Kiszolgáltatottak (is) vagyunk, sokszor mehetnénk a könnyebb ellenálás irányába is (olykor megyünk is), Te mindig a nehezebb utat választod, s mutatod meg nekünk. Valóban úgy érzem, példakép vagy. Klárika, ez mekkora felelősség?
- Másodszor hallottam ezt pályafutásom során. Először három fiatal fiú mondta ezt nekem, akik emiatt szerettek volna könyvet írni rólam, ami meg is történt. Akkor is nagyon örültem, hogy kívülről így lát, így láthat valaki.
A felelősség akkor lenne nyomasztó, ha a nekem természetes ellenében tennék. Ha a rólam kialakult képet megcsalnám, ha azzal vállalásaimban, cselekedeteimben nem lennék könnyedén összhangban.
- Tudjuk, a szenvedést - sajnos vagy sem - nem hagyhatjuk ki az életünkből. Téged mennyire épít a kín?
- Boldogságépítő vagyok. Nem tartom természetes állapotnak a szenvedést. A szenvedés nagy része a megértés hiányából adódik. Sok szenvedést tartunk fel tanult dolgaink gondolkodás nélküli átörökítésével.
- Kapaszkodók. Életedben milyen szerepet játszanak a barátok, mit jelent számodra a barátság, az együvé tartozás?
- Nagyon sokat. A kétirányú barátság. A minden megnyilvánulásában kétirányú barátság.
- Csend. Nélküle nem létezünk. Erről miként vélekedsz? Más szempontból: van amikor hallgatnunk kell, mert az is egyfajta vélemény, álláspont.
- A zene legfontosabb része... Szeretem a csöndet, meg a belőle születő újat. Sokat hallgattam kiadott lemezek között, sokan nem értették. Jó csöndek voltak. Megéltem bennük annak örömét, ami előtte történt. Van azonban rossz csend is. Az elhallgatás csöndje, az eltávolodásé, az egyet nem értésé.
- Önmagunk építése, önépítkezés. Tudom, ezt mindnekinek saját magának kell kikísérleteznie, de mégis: Klárika, mi a recept?
- Nem szaporítani a világ baját. Az utóbbi napokban ez foglalkoztat a legtöbbet. Egy filmdialógusban hallottam. Meg is írtam, ami ezzel kapcsolatban eszembe jutott. Ez az egy mondat olyan mély, mint egy nagy mű. Talán az első olyan pillanat, amikor képesek vagyunk meglátni azt is, amit mi tettünk úgy, ahogy nem kellett volna. Hibáztatások nélkül, azaz amire építeni lehet.
Az önvád, az önostorozás legkisebb kísértése nélkül, egyszerűen látni, meglátni, s megérteni miértjeinket. Azt hiszem, ez az igazi kezdet.
2013: ugye, ez a jó csönd időszaka Katona Klári életében! S reméljük, a mi lézetésünkben is...?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése