2013. június 5., szerda

Elhunyt dr. Sütő Kálmán szabványügyi szaktekintély, a vasiak budapesti "nagykövete"

Dr. Sütő Kálmánt (1929-2013), a Magyar Szabványügyi Hivatal (MSZH) egykori elnökhelyettesét, szakmai vezetőjét, a Vasiak Budapesti Baráti Körének elnökét egy budapesti kórházban érte a halál vasárnap, értesült fiától, Sütő Kálmán felsőmaráci polgármestertől a teremtuccse.blogspot.hu.
A felsőmaráci születésű dr. Sütő Kálmán miniszterhelyettesi rangban dolgozott két évtizeden keresztül a Magyar Szabványügyi Hivatalban. A hatóság szakmai irányítójaként több nemzetközi szervezetben képviselte hazánkat. A mezőgazdasági tudományokból doktorált szakember sohasem szakadt el Vas megyétől, illetve szülőfalujától. Amiként emlegetni szokta: "Budapesten vagyok otthon, de Felsőmarácra megyek haza".
Az ő irányításával gyorsult föl a hazai szabványosítás, intenzívebbé vált a magyar szakemberek részvétele a nemzetközi szabványosítási tevékenységben. Munkásságát életműdíjjal ismerte el az Európai Minőségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottsága (EOQ MNB), amelynek örökös tagja, tiszteletbeli elnöke volt. A bizottság életműdíját is kiérdemelte.
1985-től 1990-ig országgyűlési képviselő volt, 1989-ban tagja volt az első magyar parlamenti delegációnak, amelyik az Európai Gazdasági Közösséghez  (ez az Európai Unió elődje volt) látogatott el Szűrös Mátyás vezetésével. Utóbb ugyancsak Brüsszelbe utazott, és - a kelet- közép-európai országok közül elsőként - a szabványosítás és minőségügy területén végzendő együttműködésről tárgyalt.
A Tisztelt Házban felszólalásaiban, interpellációiban többek között a minőségügyi, fogyasztóvédelmi törvény, valamint önálló állandó minőségügyi bizottság létrehozását szorgalmazta, interpellált a korszerű minőségszabályozás bevezetése és a magyar termékek védelme ügyében. Fölemelte szavát a Rába szabályozása, a szombathelyi tévémoratórium föloldása, az Őrség támogatása, a körmendi kastély, a Várkert sorsa, a falvak szennyvíz-elvezetésének érdekében.
Mintegy negyven esztendeig állt a Vasiak Budapesti Baráti Körének élén. "Más megyének is van Budapesten baráti köre, de a vasi a legerősebb", fejtette ki nem titkolt örömmel néhány évvel ezelőtt a Vas Népében, s hozzáfűzte: "Minket valóban nem köt össze más, csak az, hogy Vas megyében születtünk, hiszen a baráti körnek egyformán tagja lehet miniszter, portás, professzor vagy diák."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése