2017. március 26., vasárnap

Szabadság nélkül boldogság sincs - A Szépség és a Szörnyeteg (2017)


www.alon.hu
Mondj nemet a kirekesztésre, igent a befogadásra! Ne hagyd átmos/at/ni az agyadat! Soha ne ítélj a látszat alapján! Tiszteld a másikat, a másságot – s egyúttal önmagadat!
Szabadság nélkül semmi sincs!
Legyél, maradj: Ember!
Nem lehet elég korán – már a legapróbbak körében – elhinteni e magvakat, amelyek szárba szökkenéséért lennénk/vagyunk felelősek a Naprendszernek e picurka/csodaszép bolygóján.
Az élő szereplős A Szépség és a Szörnyeteg „romantikus fantasy”. S egyben XXI. századi valóságábrázolás.
Mindnyájunkról/mindnyájunknak szól.
Beképzeltek, önhittek, önzők s másokat lenullázni képesek (is) vagyunk. Észre sem vennénk/vesszük, ha kopogtat/ná/nak az utcaajtónkon. Akkora kerítéseket húzattunk föl a birtokunk(?) köré, hogy be – meg ki - se lehet tőle látni.
Rotyogunk a saját levünkben.
Szeretnivalón adagolja az örök igazságokat A Szépség és a Szörnyeteg friss változata. Mérhetetlenül profin ötvözi a látványt, a sztorit, a zenét. Beleszeret(het)ünk a szépségbe meg a rútba egyaránt, mert kezdjük el-elfogadni, hogy ne a külsőségek alapján ítélkezzünk.
Bájos és bátor a Bill Condon rendezte életfilm. Alan Menken muzsikája ráerősít arra, hogy az idekinti – valóságos hétköznapi – élményeinkkel, örömeinkkel és kudarcainkkal, kínjainkkal szembesüljünk. Átvilágítsuk a lelkünket. Képesek legyünk legalább behegesíteni azokat a sebeket, amelyeket eddig másoknak okoztunk. Ha már meg nem történtekké úgysem tudjuk varázsolni.
Emma Watson (1990) milliárdnyi földlakó-társunk szíve csücske. Nyolc Harry Potter-film (2001-2011) Hermione Granger-eként szinte családtagunk. De jó, hogy éppen ő Belle! Hiszen történetesen Emma, itt és most – világhírnevét jószolgálati célokra használva – kiáll a nők egyenjogúságáért, az előítéletek elsöpréséért, sarkall, romboljuk le a tabu témák körüli falakat!
Amikor művészet s ember(ies)ség szintézisbe kerül, az olyan intenzív inspirációs hullámokat kelthet felénk, ami átjár(hat)ja testünket, lelkünket, szellemünket.
Belle apukája, Maurice: Kevin Klein (1947 - Oscar-díj a legjobb mellékszereplőnek, A hal neve: Wanda, 1989). Tisztesség, becsület, spiritusz, kreativitás, közösségért végzett alkotó tevékenység, s nem utolsósorban: vajszívű, gyermeke példaképe. Amúgy meg szélmalomharcos (hát, ez van): mind-mind így együtt a tüneményes Maurice. S fantasztikus, hogy rögzíthetjük: Kevin Klein 2004-ben önkéntes erőfeszítéséért átvehette Az év humanitáriusa díjat az örök demokrata/népbarát Meryl Streeptől (1949).
A Walt Disney Pictures  és a Mandeville Films művész csapata a szombathelyi Savaria Mozi nagytermében lenyűgözte a közönséget. Mindezt a szinte vég nélküli nézőtéri csendek jelezték. Amikor csaknem egyetlen lélegzetvétellé/közösséggé válik a publikum, ott s akkor megtörténik Valami. 
Merjünk igent mondani a befogadásra, tiszteljük a másikat, a másságot – önmagunkat! Sutba a látszattal, a felszínességgel!
Legyünk szabadok, mert rabként nem lehetünk boldogok!
Emberek.
                                2017. március 26., vasárnap

2017. március 19., vasárnap

Kincsem, kincsed, kincsünk - Szerethető Herendi Gábor fabula-filmje (állatmeséje)


www.alon.hu
Nem hibátlan film a Kincsem és valószínűleg nem győzi le Európa legjobb mozgófényképeit, mint tette azt anno a magyar csodakanca kontinensünk paripáival a kiegyezés (1867) utáni időszakban. Alighanem bolygót sem neveznek el róla, mint azt az angol telivérünkről tették. De olykor-olykor léleksimogató Herendi Gábor rendező alkotása. Ugyanakkor pergő, s olyan színészek élnek a vásznon, akikért lehet rajongani.
Nagy Ervin (Blaskovich Ernő) és az angol telivér között, egy éppen, hogy csak tarka, de csaknem teljesen fekete macska közvetítésével (nem vicc!) szövődik bensőséges barátság. S az egész menazséria (állatsereglet), kutyus, a már említett cirmos, de legfőképpen a táltosok fényképezése (Szatmári Péter operatőr érzékenységének is hála) azt erősíti bennünk, hogy állat-társak nélkül lehet ugyan élni, de minek?
Nagy Ervin Blaskovicha rokonszenves hős, ilyenek szerettünk volna lenni gyermekként, kamaszként. Bohó s kicsapongó is persze, de amikor itt az idő, az igaz/s/ágért, a tisztességért, édesapja emlékéért, a haza becsületéért, a szerelméért a végsőkig képes küzdeni.
Gyabronka József (Hesp Róbert) a megárvult kislegény, ifjú, s a már „benőtt feje lágyú” férfiember támaszaként/istápolójaként lopja be magát a szívünkbe. Amiként tette a Zsebtévében, az egykor még valóban közt szolgáló televíziós (h)őskorszakban.
Petrik Anna (Klara von Oettingen) az apagyilkos/szabadságtipró – a tipikus kollaboráns/ülepnyaló figurája évezredek óta – lányaként arra is rá-ráeszméltethet bennünket, hogy a látszólagos kifejezéstelenség mögött micsoda vulkánikus erők dolgoz/hat/nak. A szem beszéde, s egyáltalán maga a jelenlétünk „fajsúlya” mennyire meghatározó vásznon s az életben egyaránt. /Viszont Gáspár Tibor Otto von Oettingenje - bennem - kételyeket ébreszt./
A szombathelyi születésű Fekete Ernő, aki a legjelentősebb színművészeink egyike, Ferenc József. Lubickol. Szín-játékos! Kint is vagyok, bent is vagyok. Kalapemelés!
Lázás Kati (madám) amit esetleg nem tud/na/ az életről, azzal már nem is érdemes bíbelődni. Az égben csettinthet nagyokat Dajka Margit (1907-1986), Huszárik Zoltán Szindbádjának (1971) Majmunkája.
Ha Kincsem, akkor, természetesen: happy end. Még szép! És tényleg az, merthogy nincs híján spiritusznak. Hrutka Róbert - földi s ugyanakkor transzcendens – zenéje nemesíti az élményt. 
A filmről persze aligha neveznek el bolygót, mint tették azt a díjnyertes versenylovunkról 2007-ben. (A Sámeczky Krisztián által felfedezett égitest száma: 161975.) A valamennyi (összesen ötvennégy) derbinjén legyőzhetetlen Kincsem egyébként 1874. március 17-én született s lássunk csodát, március 17-én halt meg - 1887-ben.
Soros világegyetemi vágtáján most elégedetten ficánkolhat, nyeríthet.

                                                                          2017. március 19.

 

 

2017. március 17., péntek

Miért élnénk, ha nem egy álomért? - A Pál utcai fiúk a Vígszínházban olyan, mint az égig érő paszuly


www.alon.hu
„Az ember eltéved, de nem lehet a Grundnak Júdása.” „Divat a piszokrataság.” „A Pásztor fütyül, bamba nyája ringva lép, / Béget csupán marhamód a birka nép.” (Geszti Péter)
A Pál utcai fiúk. Budapest, Vígszínház.  2017. Március idusának délutánja.
Amikor a vörös ingesek vezére, Áts Feri vigyázz!-t vezényel brancsának a megfürdetett, csuromvizes Nemecsek Ernő tiszteletére, a mellettem ülő Gyenes Judith, az 56-os mártír honvédelmi miniszter, Maléter Pál özvegye fölsóhajt: „Bárcsak ilyen ellenfeleink lettek volna s lennének!”.
Dés László-Geszti Péter-Grecsó Krisztián zenés játéka tavaly ősz – a november 5-ki ősbemutató – óta berobbant a köztudatba. A Molnár Ferenc (1878-1952) regénye nyomán született musicalt Marton László rendezte, dramaturgja Radnóti Zsuzsa, aki a nemzeti ünnepünkön vette át a már évtizedek óta kiérdemelt Kossuth-díját.

A Pál utcai fiúk 1889 márciusában játszódik. Pontosan negyven esztendővel a szabadságharc leverése után.
E glóbuszunkon minden idők egyik legkedveltebb /kamasz/regényével azonos színvonalú a Dés-Geszti-Grecsó alkotás, szintézisben a - már említett - Marton László és Radnóti Zsuzsa által életre hívott vígszínházi/színpadi változattal, a Török Sándor-féle átdolgozás néhány elemének felhasználásával együtt. Pokolba már a szemérmeséggel: földünk kulturális örökségének részét képezi az Eszenyi Enikő által igazgatott Szent István körúti teátrum kicsattanó egészségnek örvendő „kisdede”. Nem kell különösebb érzékenység, jóstehetség meg pláne nem, hogy rögzítsük: az immár „csecsemőkorba” lépő alkotás cseperedése megállíthatatlan, s további növekedése olyan lesz, mint az égig érő paszulyé (babé). Már nem lehet lekaszabolni.
Hirdeti: él egy kis nemzet, amelyik szabadságvágya – 1848 és 1956, továbbá 1989 után – olyan mérhetetlen nagy, hogy az árulónak, idegennek minősített, kisemmizett, megalázott nemecsek ernők milliói bármire képesek azért, hogy kiálljanak az igazságért. A barátság, az összetartozás, a hazaszeretet, a hősiesség, az elszántság, a hibáink beismerése, a rendíthetetlen hűség ez ember(i)séghez, az áldozatvállalás, a megfontoltság, a szolidaritás,  a be- és az elfogadás, az együttérzés, tolerancia, a másság méltatása, a korrekt ellenfél tisztelete s a becsület nem idejétmúlt lózung (jelszó). Száműzni kell egyszer s mindenkorra a kicsinyességet, az irigységet, a kontraszelekciót, az alamusziságot, a haragot, a pökhendiséget, az uszítást, a gyűlöletet, a kapzsiságot, az álszenteskedést, a hazardírozást. Az einstandot (ejtése: ájnstánd), azaz: amikor az erősebb jogán valakinek felháborító módon lefoglalják a tulajdonát. Iskolában, grundon, füvészkertben. Valamennyi kontinens valamennyi államszövetségében, országában, városában, falujában.
Világ Nemecsek Ernői egyesüljetek!

Magasító párnákon pisszenés nélkül fürkésző kisdiákok, nagyobbacska iskolások, tinik/ifjak, huszonévesek, a derékhad képviselői, szép korúak, nota bene! örök kamaszok - a szívtájék fölött csaknem mindenki kokárdával – töltötték meg zsúfolásig a Vígszínházat.
A szereplők éltek, égtek, itt s most történt meg velük – mindnyájunkkal - mi molnári, emberi, amiért egyáltalán érdemes ezen a labdacson, e honban újra s újra hinni, várni, tenni.
Tavaszt teremteni. Márciust.
Se égés, se ciki nem volt szipogni, urambocsá! meg-megrázkódni, hüppögni. S fölpattanni székből, állva ünnepelni Bokát, Nemecseket, Ács Ferit – Wunderlich Józsefet, Vecsei Mikóst, Józan Lászlót és a művész csapattársakat.
„Íme, hát lehet másképpen gondolkodni, de attól még becsülhetjük egymást, összefoghatunk!”, súgta a fülembe özvegy Maléter Pálné, Gyenes Judith, s közben zsebkendőjével a szeme sarkát törölgette.
"Álljunk bele, ha kell, bármi jöjjön is el, / Legyen szabad a Grund! / Véssük ide ma fel, / hogy megmarad ez a hely, / Vagy egyszer belehalunk!
M’ért félnénk?
M’ért élnénk, ha nem egy álomért?” (Geszti Péter)
                                                           2017. március 16-17.

2017. március 14., kedd

A fehér király azt üzeni - Felvértező film született Dragomán György világhírű bestselleréből


www.alon.hu
A fehér király /The White King/ angol, német, svéd, magyar filmdráma. Megindító. Aligha van olyan szeglete planétánknak, ahol ne értenék, ne éreznék meg, hogy a pokolravaló, aki amúgy, természetesen, a jót és csakis a jót hirdeti – hajdanán talán maga is hitt benne -, ne alázna, nyomorítana meg mindenkit. Egy fontos számára: önmaga. Még a legszűkebb köréhez tartozó kollaboránsokat is likvidáltat(hat)ja, ha úgy tartja sátáni kedve.
Dragomán György írónak (Marosvásárhely, 1973; 1988-tól él a mai Magyarországon, Szombathelyen érettségizett 1992-ben… ) A fehér király című novellafüzérét mindeddig harminc nyelvre fordították le.
Elképesztően pontosan rögzít. Zavarba ejtően. És mégsem neheztelünk, mert oly tapintatos – miközben kíméletlen igazmondó -, merthogy még mindig, csak azért is szereti a bennünk föl-föllelhető (feltételezett) embert.
A Dragomán-elbeszélésekből kivételes érzékenységgel készült koprodukciós filmalkotás képzetsorozatokat indít(hat) el bennünk mindarról, amiktől meg lehet őrülni, hasonulni, garantáltan ki lehet(ne) készülni, föl lehet(ne) adni. El, el innen, akárhová, bárhová.
A választás szabadsága minket illet. Még sötétzárkában is. Meg szürkéb(b)en. A legvidámabb barakkban. A legaljasabb demokráciákban.
Miközben kisded játékaikkal bíbelődnek a diktátorocskák, fennáll a veszély, hogy arra, amiért itt vagyunk, értelmet lehelni e világi, univerzumi létezésünkbe, nem marad időnk.
Inspirál bennünket A fehér király című cinema. Gyerünk, ne totojázzatok, fogjatok össze, kergessétek el a képmutató, az élősködő despotákat!
Djata, a tizenkét éves kisfiú a főszereplő. Akiből még minden lehet. Holnapra megforgatjuk az egész világot… Ámbár hagyjuk végre ezt az örökké jövőbe sandító önámítást! Kéretik most élni, azonnal cselekedni, sugallja a két rendező, Jörg Tittel és Alex Helfrecht (akik a forgatókönyvet is jegyzik), Dragomán György nyomán, szabadon!
Lorenzo Allchurch (a hatodik osztályos Djata) erre a szerepre született! Olivia Williams (édesanya) olyan művész, aki azzá alakul, akivé kell. Ross Partridge (Peter, az édesapa) szintúgy. Az ő hármas szövetségük mindent, de mindent kibír. Akárcsak az apa, a fiú és a szentlélek egysége.
A nagyapa, aki a szennyrendszernek az egyik szülője is (volt) - jó, hogy nem ilyen lovat akart -, nem képes ártatlanul meghurcolt fián, menyén, unokáján segíteni. Akikre a sajátjaik(?) az árulás bélyegét sütik. Hogy ez a – ez az újra agymosott - tömeg sem tudja, mit cselekszik?  „Bocsáss meg nekik, uram…” (Tényleg?)
Az ezredes-nagyapa – Jonathan Pryce penge! – élete csúcspontjaként mégis képes keblére ölelni szeretteit. Ha bele is hal. De inkább így, mint párnák közt! Igaz, jó Petőfink!?
A fehér király létfilmünk.
Megindító.
Március idusa táján legfőképpen.

                                                        2017. március 14.

 

 

2017. március 3., péntek

Testről és lélekről meg szellemről: Ivanov a szombathelyi Weöres Sándor Színházban - Avagy: ébresztő befőtt ország-világ!


www.alon.hu
Testről és lélekről meg szellemről szól Ivanov drámája a szombathelyi Weöres Sándor Színházban. A két rendező, az immár Arany Medve-díjas /Berlin, Testről és lélekről/ Enyedi Ildikó (1955) és a Kossuth-díjas Lukáts Andor (1943 - Ivanov, WSSZ) ugyanarról beszél bizonyos síkokon: szégyenteljes tespedtségben punnyadunk. 
Tétlenségben, semmittevésben, mozdulatlanságban.
Közöny. Henyélés. Tengés-lengés.  
Ezért vagyunk mi itt és most e kozmosz-szegletben, tessék mondani?
Hogy hagyjunk – barom módjára – kilúgozni magunkból mindent, mi emberi?
Befőtt-létre születtünk?
Ugyan már!
A csütörtöki (március 2.) nyilvános főpróbán a WSSZ társulata megint – mint mindig - európai rangú előadással rukkolt ki, honi s egyben egyetemes létküzdelmeinkre fókuszál. Megdolgoztat bennünket, mert értünk született, él, akárcsak Enyedi Ildikó mozija. Inspirál, ösztönöz, fölszólít: vedd a kezedbe a sorsodat, győzd le önmagad, szövetkezz a jóval/jóra, és küldd (vissza) a pokolba a gonoszt! 
Egy dolog a közeg/környezet, ami – mi ne tudnánk? – mocsaras. De miért is lenne törvényszerű, hogy bulvár-bambákként vezetett alattvalókként dagonyázzunk?
Frászt!
Ivanon (Anton Csehov /1860-1904/ első drámája: 1887, fordította: Spiró György, aki 1946-os születésű) vergődik, tépelődik, töpreng, és belefullad e pitiáner világba s önmagába. Azért teszi éppen most is, hogy okuljunk belőle. Hányjuk-vessük meg végre saját és közös dolgainkat, ám mi ne merészeljünk elmenekülni innen, hanem álljunk a sarkunkra, pallérozzuk testünket, lelkünket, szellemünket. Keressünk szövetségeseket, mert igenis vannak, karnyújtásnyira tőlünk. Forgassuk fel fenekestül ezt az egész látszat-létet, mint/h/a-demokráciát, teremtsünk közös erővel élhető bolygót. Bányai Kelemen Barna Ivanovja akkor a leghatásosabb – no, máskor sincs híján a kisugárzásnak! -, amikor hallgat. De hiszen nincsen új a nap alatt: a csend lét-termékenyítő állapot. Amiként a zene, a dal is. A nesztelenség miként a muzsika, közvetlen kapcsolatot képes teremteni ember és mindenható között. Az Ivanovban sincs ez másképpen. Bánfalvi Eszter (feleség, Anna Petrovna) csendjei is pontosan hallhatók. Hartai Petráé (Szásáé, a még romlatlan Szásenkáé) szintúgy. Endrődy Krisztián (az apja, Lebegyev) és Kenderes Csaba (Lvov, Anna orvosa) annyiféle /hang/színt is áraszt, hogy ezek utólag még inkább átitatnak bennünket. Bámulatos ötös színész-fogat!  Mindahányukban mennyi, de mennyi tartalék van még! És ezzel sincsenek egyedül: Kálmánchelyi Zoltán (Borkin, a „mindenes”, „agyturbóztató”), Szerémi Zoltán (Sabelszkij, a lecsúszott gróf) is mai figurákat tálal. Nagy Cili, Németh Judit, Fekete Linda, Kelemen Zoltán, Jámbor Nándor, Szabó Róbert Endre, Vass Szilárd is olyanokat - s úgy - mutat be, hogy beazonosíthatók a környezetünkben vegetálókkal. Khell Csörsz díszlettel, Pető Kata jelmezzel, Sényi Fanni dramaturgiával szolgál.
Amiként világszínvonalú Enyedi Ildikó Testről és lélekről szóló filmje, ugyanúgy klasszis Lukáts Andor Ivanov-rendezése. Mindkettejük méltán érdemes művész, ahogy a WSSZ direktora, a Kossuth-díjas Jordán Tamás is az. Eddigi szégyenteljes tespedésünk felszámolói.
Hiszen nem befőtt-létre születtünk! Nemdebár?  

                                       2017. március 3.